Gyulay a Magyar Nagydíjon aláírná a hosszabbítást Ecclestone-nal

Budapest |

<p>Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója az idei Magyar Nagydíjon szeretné aláírni a hazai Forma-1-es futam 2017-2021 közötti szerződéshosszabbítását Bernie Ecclestone-nal, az autós gyorsasági-világbajnokság vezérével.</p>

A sportvezető erről a Digisport televízió Reggeli Start című műsorában beszélt, hozzátéve, hogy a mogyoródi pályát az idei F1-es verseny után újítanák fel és építenék át, így a 2014-es szezon tavaszi és nyár eleji részén a létesítmény zárva lenne.

    "Elvi megállapodásunk már van a Formula-1-es Magyar Nagydíj 2017-2021 közötti megrendezéséről. A pálya ugyanakkor 27 éves, régi konstrukció, az elöregedett ringgel nem lenne esélyünk a hosszabbításra, be kell avatkozni" - fogalmazott Gyulai, aki azt mondta, nem ártana hosszabb célegyenes és még egy előzési zóna.
    A Hungaroring első embere úgy nyilatkozott, hogy három terv készült a pálya átalakítására, s mindegyikben szerepel egy új előzési zóna, igaz, az egyikben egy átkötéssel, ami túl drága lenne, mert komoly tereprendezést igényelne a szintkülönbség miatt.

    "Tőlünk azt kérték, tegyük le a terveket az asztalra; a pályaátszabásra végül Bernie Ecclestone fog rábólintani német pályatervező főmérnökével, aki nemsokára újra ellátogat hozzánk" - mondta Gyulay, s hozzátette, valamelyik versenyen vagy tesztelésen Sebastian Vettel, Michael Schumacher és Fernando Alonso is megnézi majd a rajzokat és elmondja a véleményét.

    "Banki eladósodásba még egyszer nem megyünk bele, költséghatékony terveket adunk le becslésekkel, ezekből fogadja el a kormányzat az átépítés költségvetését" - fogalmazott a sportvezető, hangsúlyozva: a kormányzat részéről megvan feléjük a bizalom, amit az is erősíthet, hogy 2011 után valószínűleg a tavalyi évet is kis nyereséggel zárja a Hungaroring Sport Zrt.

    Az idei Forma-1-es szezon március 17-én, Melbourne-ben kezdődik, a Magyar Nagydíjat július 28-án rendezik.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?