Gyenge játékkal csak egy pont Feröeren

<p>Csalódást jelentő gól nélküli döntetlennel kezdte a magyar labdarúgó-válogatott a Feröer-szigetek otthonában a 2018-as oroszországi világbajnoki selejtezőket. Gyengén futballozott a Storck-legénység, elsősorban a támadójáték akadozott, s a játék képe alapján igazságos eredmény született.</p>

Sokan megmosolyogták, vagy csak kötelező udvariasságnak tartották Bernd Storck kapitány nyilatkozatát, amikor bő egy héttel a találkozó előtt kijelentette: „Az Európa-bajnokság során nem tartottam egyetlen meccstől sem annyira, mint a Feröer ellenitől, egyértelműen ez lesz számomra az év legnehezebb mérkőzése.” Kiderült, nem volt alaptalan a félelme a világranglista 135. helyezettjétől.

Gond volt a vizes műfű

A német szakember az Eb-n bevált játékosokat küldte pályára Tórshavnban, Fiola Attila – sérülése után bajnokin még nem szerepelt – kilenc hét után játszott tétmérkőzést, a sérült Gera Zoltánt Elek Ákos pótolta, elöl pedig a Slovanban játszó Priskin Tamás kezdett.

Szakadó esőben és erős szélben került sor a mérkőzésre, a magyaroknak láthatóan gondot okozott a vizes műfű, rendkívül nehezen tudtak ritmust váltani, így nem sikerült jelentős mezőnyfölényt kiharcolniuk. Többet birtokolták a labdát Dzsudzsákék, de játékukba sok hiba csúszott, támadásaikat nem a széleken, hanem középen erőltették, nagy részüket könnyen hatástalanították a lelkes feröeriek. A hazaiak tetszetős kontrákkal próbálkoztak, s néhányszor próbára tették Gulácsi kapust. Priskint combsérülés miatt Szalai Ádám váltotta fel, ezután valamivel veszélyesebb lett a vendégek játéka. Az első magyar kapura lövésre 40 percet kellett várni, Dzsudzsák távoli próbálkozását könnyen védte a feröeri hálóőr.

Csak két kapura lövés

Jobban kezdték a második félidőt a magyarok, de helyzetet nem tudtak kidolgozni. Ezután meglepetésre a feröeriek kipasszolt akciók végén több lehetőséget is kidolgoztak, de az irányzékkal baj volt. A csereként beálló Nikolics Nemanja, valamint Stieber Zoltán új színt vitt a játékba, kár, hogy az előbbi csak húsz, míg az utóbbi mindössze tíz percet kapott. A hajrában mindkét oldalon akadtak lehetőségek, a vendégeket egy ízben a kapufa mentette meg. A magyaroknak 15 lövési kísérletük volt, ám csupán kettő találta el a kaput, és csak Stieber kísérleténél kellett nagyot védenie Gunnar Nielsennek – így azért nehéz nyerni.

A két csapat harmadszor találkozott egymással, s ez volt az első alkalom, hogy nem magyar győzelemmel zárult a meccs.

Hiányzott a szélsőjáték

Ami az egyéni teljesítményeket illeti, Gulácsi Péter végig magabiztosan védett, méltó utódja lehet a válogatottságtól visszavonult Király Gábornak. Fiola Attila dicséretére válik, hogy játékán nem látszott a hosszú kényszerpihenő, bár a támadásokat nem tudta úgy támogatni, mint csúcsformája idején. Ismét Guzmics Richárd bizonyult a védelem oszlopának, a Dijonhoz szerződött Lang Ádámmal jól kiegészítették egymást, de azért néhányszor zavarba hozták őket. Kádár a megszokottnál halványabb volt, nagyon keveset futott fel a szélen. Nagy Ádám védekező középpályásként összeszedte a labdákat, de túlságosan hátul játszott. Elek Ákos küzdött, ám a csúszós pályán nem találta a helyét. Németh Krisztián nem boldogult a védőkkel, és Dzudzsák Balázshoz hasonlóan érthetetlenül behúzódott középre, így a betömörülő feröeriek ellen hiányzott a szélsőjáték. Dzsudzsák csapatkapitányként sokat vállalt magára, de ezúttal a lövései és a beadásai sem sikerültek. Priskin Tamás sérüléséig nem sokat mutatott, Szalai Ádám jóval aktívabbnak bizonyult nála.

„Sokat kell dolgoznunk”

„Nem játszottunk jól. Bár többnyire nálunk volt a labda, nem tudtuk keresztülvinni az akaratunkat. Láthattuk, hogy néhány játékosnál még hiányzik a ritmus. A szezon elején vagyunk, nem futballoztunk olyan biztonsággal, mint a múltban. Ezen még dolgozni kell – értékelte a mérkőzést Bernd Storck szövetségi kapitány. – Vannak, akik még nem játszottak a klubjukban ebben a szezonban, csak edzettek, tehát hiányzik a meccsrutin. Az akciók végén nem sikerültek a mélységi passzok. Sokat kell dolgoznunk. Feröer ellen jó lett volna nyerni, de itt más csapatok is pontokat hullajtanak majd. Mindent megpróbáltunk, de ma nem voltunk elég jók.”

Rossz döntések

„Természetesen csalódottak vagyunk, mert három pontért jöttünk, de nem kell nagyon magunk alatt lennünk, mert szerintem itt a többi csapat megküzd majd az egy pontért is – nyilatkozta Nagy Ádám. – Azt a küzdelmet kaptuk, amire számítottunk, nagyon kompakt volt a feröeri gárda, a mi hibáinkra várt. Volt egy-két labdavesztésünk, amelyekből le tudtak minket kontrázni, a kulcspillanatokban pedig nem hoztuk meg a megfelelő döntést.”

Fiola Attila legalább annak örült, hogy a bokája jól bírta a terhelést: „Nem volt különösebb probléma a védekezéssel, ezzel együtt természetesen van még miben javulnunk a következő találkozókig. Ez volt az első mérkőzésem az Eb-n elszenvedett sérülésem óta, de nem éreztem semmit abból a sérülésből, ezen a meccsen beigazolódott, hogy immár teljesen egészséges vagyok, és készen állok a játékra.”

A magyar válogatott a legközelebbi vb-selejtezőn október 7-én, pénteken az Európa-bajnok Portugáliát legyőző Svájcot fogadja. Egy biztos, ettől lényegesen több kell majd a svájciak ellen.

Feröer–Magyarország 0:0

Játékvezető: Vincic (szlovén), 3500 néző.

Sárga lap: Benjaminsen, ill. Kádár, Kleinheisler, Fiola.

FERÖER-SZIGETEK: Nielsen–Hansen, Gregersen, Nattestad, V. Davidsen–Vatnhamar, Benjaminsen, Hansson (90. Vatnsdal), R. Joensen–Hendriksson, Edmundsson.

MAGYARORSZÁG: Gulácsi–Fiola, Guzmics, Lang, Kádár–Nagy Á.–Németh K. (70. Nikolics), Kleinheisler (80. Stieber), Elek Á., Dzsudzsák–Priskin (27. Szalai).

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?