Grajcár Antal lett az edző Nagymagyaron

Nagymagyar |

Tavaly ünnepelte megalakulásának 90. évfordulóját az egykor szebb napokat megélt nagymagyari futballklub, melynek felnőttcsapata a nyugat-szlovákiai V. liga déli csoportjában 13 ponttal a tabella 13. lépcsőfokán telelt.

Az új esztendő elején lemondott a Gutléber Imre nevével fémjelzett klubvezetés. A taggyűlésen új vezetőséget választottak, mely Lovász Vince irányításával elsősorban arra összpontosít, hogy az együttes megőrizze a felső-csallóköziek V. ligás tagságát.

Ami az együttes produkcióját illeti, ősszel kétarcúságával került rivaldafénybe. Vendéglátóként veretlenek, vendégként nyeretlenek voltak, csupán egy pontot zsákmányoltak. A gólgyártásban sem jeleskedtek: tizenöt bajnoki párharcukon tizenegyszer találtak az ellenfelek kapujába. A javulást új edzőjüktől, a rutinos Grajcár Antaltól várják.

„A vezetőségváltás időpontjára való tekintettel nehéz helyzetbe kerültünk. Sok játékosunk távozott, a keret kialakítására kevés időnk maradt. Nincs ificsapatunk, így helybeli tehetségekből nem tudjuk feltölteni a keretet. Bízunk a tapasztalt tréner képességeiben. A hagyományok köteleznek: szeretnénk megtartani a kerületi ligát, javuló játékkal visszacsalogatni stadionunkba a szurkolókat” – ecsetelte a kialakult helyzetet, a célokat Lovász Vince.

Ahogy azt a felkészülési mérkőzések eredményei (a hodosiak ellen 0:6, a felbáriak ellen 1:4, a nagypakaiak ellen 1:3) igazolják, az új edző nagy fába vágta a fejszéjét.

„Február 4-én kerültem Nagymagyarra, ahol heti három tréninggel, egy edzőmérkőzéssel készülünk a nehéznek ígérkező tavaszi szezonra. Két ukrán légióssal erősítettünk, a kapusposztra is szeretnénk igazolni. Kevesen vagyunk, tizenhárom– tizennégy futballista készül a tavaszra. Újdonsült védenceim bevállalták a nagy kihívást. Hozzáállásukkal, az edzéseken való részvétellel elégedett vagyunk, a megfelelő erőnlét megszerzésére koncentrálok. A fejekben is rendet kell teremteni. A kiesőjelöltek zónájában tanyázunk, ennek ellenére számomra elképzelhetetlen, hogy alsóbb osztályba kerüljünk” – hangzott Grajcár Antal nagymagyari helyzetelemzése.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?