Gólzápor, két triplázó Tallóson

focilabda
Tallóson |

A hazai tallósiak gólzáporos, 9:1-es győzelme került a jegyzőkönyvbe a galántai területi focibajnokság VII. ligájának őszi idényzáróján a nagymácsédiak ellen. Sikerüknek (is) köszönhetően a győztes alakulat telel az élen.

Remekül kezdték a vasárnapi párharcot, rakétarajtot vettek a hazaiak. Csapatkapitányuk és házi gólkirályuk, Egri Dezső már a kezdést követően betalált a vendégek kapujába. Néhány másodperc elteltével Bartal Erik növelte a tallósiak előnyét.

A vendégek az első félórában jól tartották magukat. Két ízben is gólhelyzetbe kerültek, de kapusunk bravúrosan mentett. A 26. percben Fedor Patrik ismét betalált, s a nagymácsédiak összeroppantak. Az első félidő lefújása után 5:0-ás vezetésünknél vonultunk öltözőbe. Fordulás után még négyszer rezdült az ellenfél hálója, gólarányt javítva gyűjtöttük be a három pontot. Fedor Patrik és Bartal Erik személyében két triplázónk is volt. Mondhatni ezen a találkozón nekünk minden összejött” – summázta a gólgazdag bajnokit Rémay Csaba, a vendéglátók klubelnöke.

Az őszi első tíz győzelmét csupán egy vereség csúfítja. A feketenyékiek elleni idegenbeli összecsapáson 3:2-es tallósi vereség került a jegyzőkönyvbe. „Balszerencsés meccset játszottunk. Az első játékrészt 2:0-ra nyertük. Szünet után öngólt vétettünk, ezzel visszahoztuk a hazaiak elillanni látszó reményeit a pontszerzésre. Még kétszer betaláltak, elbuktuk a találkozót, melyen tíz ziccert puskáztunk el. Ősszel ez volt az egyetlen kisiklásunk” – folytatta tovább a gondolatsort a mezőny legeredményesebb alakulatának tisztségviselője.

Ami az éllovas játékoskeretét illeti, több, egykor felső osztályban is megfordult futballista villantja meg hétről hétre tudását. „Fociberkekben Fedor Patrik, Egri Dezső, Nenad Sarics, Belkovics László és Gőgh Árpád neve ismerősen cseng. Én az immár ötvenesztendős Gőgh Árpád teljesítményét emelném ki, aki éltesebb korában is képes kilencven percet végighajtani. Természetesen a társak produkciója is elismerést érdemel. Erősségünk az összeszokottság, ugyanakkor futballistáink taktikai érzéke, játéktudása is nagy hasznunkra vált. Huszonkétfős játékoskerettel rendelkezünk, ami a területi bajnokságban ritkaságszámba megy. Sajnos, mindössze öt hazai futballistánk van” – nyilatkozta lapunknak a pozitívumokról, a hiányosságról Rémay Csaba, aki a terveket is felvázolta „Tovább növelhetjük előnyünket üldözőnik előtt, ugyanis vasárnap a 12. fordulóból elhalasztott bajnokit pótoljuk be. Természetesen a diószegieket is szeretnénk két vállra fektetni. Ami pedig a tavaszi folytatást illeti: bajnoki címre hajtunk.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?