Gera: megjött az étvágyunk

<p>Gera Zoltán kijelentette, megjött a csapat étvágya azok után, hogy a magyar labdarúgó-válogatott 2-0-ra legyőzte Ausztriát a franciaországi Európa-bajnokság F csoportjának keddi nyitómérkőzésén.</p>

"A meccs után nem arról volt szó az öltözőben, hogy nyertünk, akkor ezzel el is végeztük a dolgunkat és már boldogan mehetünk haza. Megjött az étvágyunk" - mondta a Ferencváros középpályása, aki arra a kérdésre, hogy bírni fogják-e azt a fizikális terhelést, hogy négynaponta játszaniuk kell, nevetve csak annyit válaszolt a maga 37 évével, hogy persze, hisz fiatalok mindannyian.    Gera szerint jó csapatot vertek meg annak köszönhetően, hogy középen jól zártak, de a pálya minden területén partiban voltak a riválissal.    "Az első percben örülhettünk, hogy nem 1-0 volt oda. Nagyon nagy tempóban kezdtek, kellett öt perc amíg felvettük a ritmust, de utána már nem volt gondunk. A félidőben az hangzott el, hogy ne adjunk több területet az osztrákoknak, a lehetőségeink ugyanúgy meglesznek a folytatásban is, csak ki kell használni őket" - értékelt Gera Zoltán, aki elismerte, a vezető gól után a kiállítás jelentősen befolyásolta a meccset.    Szalai Ádám több mint másfél év után talált ismét kapuba tétmérkőzésen, ezzel kapcsolatban kifejtette, nagyon kemény időszakon van túl, de a sok munka most kifizetődött.    "Csak magamnak sikerült bizonyítanom, mert a kritika a sport része, azt el kell fogadni" - mondta a Németországban légióskodó csatár, aki elmondta, azt szeretik a szurkolók, aki gólt rúg, öt perccel korábban még nem szerették, de szerinte ilyen a profi világ, nincs ezzel baja.    Dzsudzsák Balázs csapatkapitány szerint ettől a győzelemtől nem lett esélyes Magyarország, de szeretnék most kiélvezni ezt a pillanatot, ugyanakkor szerdától ugyanúgy készülnek tovább Izland ellen.    "Elszámolták magukat a letámadás terén, azt hitték, hogy három-négy emberrel be tudnak csapdázni minket és megzavarodunk hátul, de ezt gyakoroltuk folyamatosan, hogyan hozzuk ki a labdát ilyen helyzetben" - válaszolt a győzelem kulcsát firtató kérdésre a Bursaspor szélsője, aki szerint tőlük játékosoktól az a legkevesebb, hogy ilyen alázattal és akarattal játszó csapatot láttak a szurkolók. Kiemelte még, hogy kapják a videókat otthonról, ami óriási élmény számukra, látják, mekkora örömet sikerült szerezniük az embereknek, de ezt még fel kell dolgozniuk.    A második gólt szerző Stieber Zoltán arról beszélt a meccs után, hogy biztos volt a sikerben a találata után, a csapat játékával kapcsolatban pedig azt emelte ki, hogy élményszámba ment, ahogy társai kihozták a labdát hátul az osztrákok folyamatos letámadása ellenére is.    "Az egység az erényünk, akik nem kezdők, azok is készen állnak, ha be kell szállniuk" - mondta Stieber, aki elárulta, mostani gólját előrébb helyezi a sorban, mint a selejtezők során lőtt finnországi találatát, noha az győztes gól volt.    "Jobbak voltunk, nemcsak az eredményben, hanem játékban is. Gyorsabbak voltunk, jobban játszottuk be az üres területeket és átjátszottuk a középpályájukat" - jelentette ki Lang Ádám, aki mesélt arról is, hogy amikor kijöttek a pályára, akkor majd felrobbant a stadion a hangorkántól, s ő az ilyen élményekért kezdett el futballozni.    A 44 év után Eb-résztvevő magyar válogatott sikerével reális esélyt teremtett arra, hogy továbbjusson a csoportjából, de erről egyelőre egyik játékos sem akart beszélni.    A magyarok legközelebb szombaton Izlanddal találkoznak Marseille-ben, majd négy nappal később Portugália lesz az ellenfelük Lyonban. A hat négyesből az első és második helyezetteken túl a négy legjobb harmadik is nyolcaddöntőbe jut.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?