Gatlin parádézott Lausanne-ban

Lausanne |

<div>A kedden Székesfehérváron is győztes amerikai Justin Gatlin egészen elképesztő teljesítménnyel, 9.75 másodperces eredménnyel nyerte meg a férfi 100 métert az atlétikai Gyémánt Liga-sorozat lausanne-i állomásán.</div><div>&nbsp;</div>

A svájci viadal volt az év első olyan versenye, melyen Gatlin, a jamaicai bajnok Asafa Powell és az amerikai válogatón győztes Tyson Gay összecsapott egymással.    A viadal előtt minden szakértő kiélezett küzdelemre számított, ám a ranglistavezető amerikai vágtázó, ahogy a Gyulai Memorialon, úgy ezúttal is fantasztikusan rajtolt, s az első méterek után ellépett riválisaitól. Nagy különbség volt a keddi és a mostani futása között, hogy ezúttal egészen a célig a maximumot adta ki magából, s ez végül nem csupán fölényes győzelmet, de remek, 9.75 másodperces időt eredményezett. Mögötte Powell és Gay azonos idővel, 9.92-vel ért célba a második és harmadik helyen.    A klasszikus sprinttávhoz hasonlóan szinte minden számban nagyszerű versenyt láthattak a nézők. Az izgalmakat tekintve egyértelműen a férfi hármasugrás volt az egyik legkiemelkedőbb ezúttal. Az olimpiai és világbajnok amerikai Christian Taylor és a kubai Pedro Pablo Pichardo idén már több nagyszerű csatát vívott egymással, s ezúttal is fantasztikusan ugrottak. A versenyben sokáig Pichardo vezetett 17,99 méterrel, Taylor azonban ötödikre 18,02, utolsóra pedig 18,06 méterig repült, s megnyerte a viadalt.    Férfi 800 méteren a világcsúcstartó David Rudisha 450 méterrel a vége előtt az élre állt, s óriási tempóban futott. A kenyai sztár iramát többek között a vb-győztes etióp Mohamed Aman sem bírta, ám a botswanai Nijel Amos végig ott tudott maradni mögötte, majd a célegyenesben kilépett mellé és lehajrázta őt. Amos 1:43.27 perccel, Rudisha 1:43.76-tal ért célba.    A világ idei legjobb eredményét hozta a női magasugrás, melyben az orosz olimpiai és világbajnok Anna Csicserova 2,03 métert ugrott.    Remek eredményt ért el női 200 méteren a többszörös olimpiai és világbajnok amerikai Allyson Felix, aki 22.09 másodperccel győzött, illetve a bahamai Shaunae Miller női 400-on, miután 49.92 másodperccel lett első.    A férfi súlylökés szintén kimagasló eredménnyel zárult, mivel a német David Storl 22,20 méterrel szerezte meg az első helyet a 21,71-ig jutott amerikai bajnok Joe Kovacs előtt.    Az edzőjét júniusban ért doppingvádak óta először versenyzett a britek olimpiai és vb-győztes hosszútávfutója, Mo Farah, akin nem látszott az, hogy saját bevallása szerint élete egyik legnehezebb időszakát élte meg az elmúlt hetekben. Farah jó versenyzéssel nyerte meg a férfi 5000 métert, 13:11.77 perces idei legjobbjával. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?