Galántán bokszol a kenyai Kalapács

Galánta |

<p>A kenyai Samsom Onyango lesz Kovács Tamás ellenfele a WBF félnehézsúlyú világbajnoki címéért vívott csatában, jelentette be tegnap Petrányi Zoltán, a szlovákiai bokszoló menedzsere. A mérkőzést december 18-án Galántán rendezik.</p>

„Először lesz profi boksz világbajnoki címmérkőzés Szlovákiában - hallottuk Kostka András marketingmenedzsertől. - A Galántai Művelődési Központ nagytermében december 18-án a gálaest főcsemegéjét Kovács Kid Tamás és kenyai ellenfele szolgáltatja. Hatalmas érdeklődés előzi meg az összecsapást. A 18 órakor kezdődő műsorban először 12 amatőr meccs lesz, utána a profi boksz rajongói a magyar Hubert László mérkőzését láthatják a WBF nemzetközi címéért, ellenfele még nem ismert.“

Kovács Kid Tamás októberben Dessauban védte meg nemzetközi bajnoki címét, s ekkor nagyon jó benyomást tett a WBF jelenlévő vezetőségére. „Az igazi komoly tárgyalások csak ezután kezdődtek - avat a témába Petrányi Zoltán. - Miután nincs címvédője a súlycsoportnak, így Tomit jelölték a vb-címcsata egyik résztvevőjének, s ezután választottak neki ellenfelet. Négy jelöltből végül a kenyai Samson The Hammer (Kalapács) Onyango lett a befutó. A kenyai bunyós igazi sötét ló lehet, hiszen csak annyit tudni róla, hogy 19 profi meccséből 13-at kiütéssel nyert meg.

Semmilyen felvételt nem kaptunk korábbi meccseiről, így stílusát sem ismerve jóval nehezebb lesz felkészülni a csatára.“ Kovács Tamás nem foglalkozik sokat ellenfelével, hétfőtől Magyarországon készül, hogy a lehető legjobb formában legyen a 12 menetesre tervezett találkozón. „Távol Galántától, távol a családtól folyik a munka - közölte a néhány órára hazaruccant bokszoló, aki húszévi bunyózás és a profik között eltöltött két esztendő után jutott el a vb-cím kapujába. - Most értem odáig, hogy életem címéért küzdhetek. Erős ellenfelet állított velem szembe a WBF. Roppant szívós lehet, biztosan mindent belead. Egyetlen hátránya azonban lesz, hogy én otthon bokszolok, és közönségem biztatása szárnyakat ad nekem, s ígérem, mindent megteszek azért, hogy világbajnok lehessek.“

Hatszáz néző fér a lelátóra, a jegyárusítás jövő héten kezdődik, a belépőket a galántai KO BOKSZ CLUB forgalmazza.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?