Forma-1 - Alonso dobogóra várja magát Ausztráliában

Barcelona |

<p>Fernando Alonso már az idei Forma-1-es világbajnokság első futamán, a melbourne-i Ausztrál Nagydíjon dobogóra szeretne állni.</p>

A kétszeres világbajnok, tavaly második helyezett spanyol pilóta a barcelonai tesztelés szombati zárásán úgy fogalmazott, hogy nagyon eredményes felkészülésen van túl csapatával, a Ferrarival.
"Mi teszteltünk a legtöbbet, eközben pedig nekünk volt a legkevesebb gondunk. Ami a versenyképességet illeti, ennek megítéléséhez természetesen meg kell várni az ausztrál nagydíjat, de alapvetően nem változott a helyzet az elmúlt évhez képest" - utalt arra, hogy az elmúlt évben is eredményes csapatoktól, illetve pilótáktól vár jó szereplést. - A McLarennel számolni kell majd a végén, a Mercedes, úgy tűnik, előrelépett, de a Red Bull és a Ferrari is elöl lesz. Elvileg éppen a Red Bull két pilótája, Sebastian Vettel és Mark Webber számít favoritnak."
Eredetileg Bahreinben, a szahíri pályán került volna sor a vb-sorozat nyitányára, ám a bizonytalan belpolitikai helyzet miatt két és fél hete törölték az ottani GP-t, így a március 27-i melbourne-i versenyen indul a sorozat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?