Fél lábbal a IV. ligában az udvardiak

udvardiak

Nyolc pont előnnyel vezetik az udvardiak V. ligás csoportjukat, bajnokok akarnak lenni.

Nagy erejű földrengés rázta meg a nyugat-szlovákiai IV. liga délkeleti csoportját a 2016/2017-es évad végén. Régen történt meg ugyanis, hogy a bajnoki mezőnytől öt alakulat volt kénytelen búcsúzni. Köztük voltak az udvardiak is, akik Norbert Čoknay, majd Michal Tot vezényletével az V. liga keleti csoportjában folytatták szereplésüket.


„Azonnal edzőváltást indítványoztunk, és a nyári felkészülést már egy tapasztalt tréner, az UEFA B licences Nikola Bukovič navigálta. Újoncként a második helyen végeztünk, mindössze két ponttal szereztünk kevesebbet, mint a bajnok marcelházaiak. Hiába, ők általában huszonhárman edzettek, nekünk viszont akadt olyan meccsünk, hogy alig tudtunk összeszedni tizenegy játékost. Tavaly nyáron aztán nagy odafigyeléssel feltöltöttük a keretet, a csapat gerincét a II. ligás érsekújvári ifik egykori labdarúgói alkotják. Az átlagéletkor huszonegy év körül mozog” – tájékoztatott Keresztúri Attila udvardi klubmenedzser.


Az őszi idény szinte hibátlanul sikerült. Ipolyszalkán ugyan csak 2:2-es döntetlenre futotta erejükből, az ipolyságiak pedig 1:0-ás vereséget mértek rájuk, a többi akadályt viszont problémamentesen vették.


„Az őszi rajt előtt a dobogó legmagasabb fokát céloztuk meg, ami feltételezhetően össze is jön. A második helyen álló Veľký Ďur legénységét nyolc ponttal előzzük meg, de három fordulóval a bajnoki pontvadászat befejezte előtt odahaza fogadjuk őket. Némileg aggaszt, hogy a góllövőlista élbolyában tanyázó brazil Daniel Almeida Santos távozik tőlünk, és az ukrán Ivan Semeniuk is búcsút intett. Ugyanakkor sokat várunk a Zsitvabesenyőről érkező Benkó Tamástól, az eddig Muzslán közreműködő Nagy Tamástól, a nemrég még az Úľany nad Žitavou színeiben futballozó Andrej Kajanovičtól, valamint a két szentpéteri labdarúgótól, Szikora Lukáštól és Peter Speváktól” – tette hozzá Keresztúri Attila.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?