EURO-2020 - A szavazások eredményei

Budapest/Genf |

<p>A negyedik szavazási körben negyedikként rangsorolva került be Budapest a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság rendezői közé.</p>

Az európai szövetség (UEFA) a honlapján hozta nyilvánosságra a pénteki, genfi szavazási procedúra eredményeit. Az első körben a két elődöntőnek és a döntőnek otthont adó helyszínt választották ki, mégpedig felkiáltással, mivel az erre a csomagra pályázó London és München közül utóbbi visszalépett.

A második fordulóban a három csoportmérkőzést és egy negyeddöntőt lebonyolító négy várost választották ki az UEFA végrehajtó bizottságának tagjai. A voksolásban hét érintett szerepelt, Budapest mellett, München, Baku, Szentpétervár, Róma, Brüsszel és Cardiff. Feltétel volt a legalább 60 ezer fő befogadására alkalmas stadion. A vb-tagok a preferenciasorrendjüknek megfelelően 4, 3, 2, illetve 1 pontot adtak az általuk legjobbnak tartott első négynek. A pontokat összeadták, így alakult ki a sorrend: 

München 38 pont
Baku 37
Szentpétervár 29
Róma 20

Brüsszel 11
Cardiff 3
Budapest 2

A harmadik körben azokból az előzetesen meghatározott zónákból választottak rendezőket - három csoportmeccsre és egy nyolcaddöntőre -, amelyek addig még nem voltak érintettek.

A zónák:
1. zóna - Észak-nyugat: Anglia, Írország, Skócia, Wales
2. zóna - Skandinávia: Dánia, Svédország
3. zóna - Kelet: Azerbajdzsán, Fehéroroszország, Oroszország
4. zóna - Közép-kelet: Bulgária, Macedónia, Magyarország, Románia
5. zóna - Közép: Belgium, Németország, Hollandia
6. zóna - Dél/mediterrán térség: Olaszország, Izrael, Spanyolország

A 2. és a 4. zónából kellett választani. Minszk, Szófia, Szkopje és Jeruzsálem nem teljesítette a feltételeket, így ezekre egyáltalán nem lehetett szavazni egyik szakaszban sem.

2. zóna :
Koppenhága 13 szavazat
Stockholm 3 

4. zóna:
Bukarest 12 szavazat
Budapest 3

A negyedik menetben hat további helyszínt választottak ki három csoportmérkőzés és egy nyolcaddöntős összecsapás lebonyolítására. A vb-tagok a preferenciasorrendjüknek megfelelően 6, 5, 4, 3, 2, illetve 1 pontot adtak az általuk legjobbnak vélt első hatnak. A pontokat összeadták, így alakult ki a sorrend: 

Amszterdam 58 pont
Dublin 55
Bilbao 50
Budapest 48
Brüsszel 43
Glasgow 22

Cardiff 21
Stockholm 18

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?