<p>Először kapott ki az idei rájátszásban az MBK Rieker kosárlabdacsapata, a férfiextraliga döntőjének harmadik mérkőzésén a pozsonyi Inter 89:82-re győzött Komáromban.</p>
Elvesztették veretlenségüket a komáromiak
Kilenc eddigi playoff-mecscsüket sikerrel vették a komáromi kosarasok, a tizediken azonban ünneprontónak bizonyult a pozsonyi Inter – amely számára viszont kulcsfontosságú volt a győzelem, mert 3:0-s állásnál gyakorlatilag elvesztette volna esélyét a négy győzelemig tartó sorozat megnyerésére. Elszállt a védelemA fenti lehetőség az első negyedben még teljesen reálisnak mutatkozott, az Inter játékosai pontatlanul dobtak, lepattanót alig-alig szereztek, akcióikat túlkombinálták. Az MBK Rieker így a döcögősebb kezdet (2:9) ellenére is nyolcpontos előnyt épített ki (23:15). „A második negyedben viszont teljesen elszállt a védelmünk, és bekövetkezett az, ami ilyen esetben törvényszerű, az ellenfél elkapta a fonalat” – értékelt lapunknak František Rón, a komáromiak vezetőedzője.A 17. percben vették át a pozsonyiak a vezetést (36:38), amit aztán a mérkőzés végéig nem engedtek ki a kezükből. Igaz, az állás egészen a negyedik negyed feléig elég szoros volt (a 29. percben például már csak egy pont volt a fővárosiak fórja), de a szombat nem a komáromiak napja volt. Semmi nem jött össze„Vége” – konstatálta egy drukker, amikor 76:85-nél, két perccel a befejezés előtt kimaradt a hazai Marek Kozlík kísérlete. A játékosok pedig a következő sikertelen támadást követően tudatosították, hogy a lévaiak után az Inter lesz a második csapat az idei bajnokságban, amely legyőzi őket hazai pályán.„Szervezetlenül kosaraztunk. Megzavart minket, hogy az Inter változtatott a védekezésén, s elég sok, 11 büntetőt is kihagytunk. Most a cserejátékosaink sem tudtak kellő mértékben hozzátenni a csapat teljesítményéhez” – sorolta a 89:82-es vereség okait Rón edző. Való igaz, 38%-os mezőnybeli dobáspontossággal (73 kísérletből csak 28 volt jó) nehéz egy extraligás döntőt nyerni, ráadásul a kiválóan játszó, 26 pontig jutó Amin Stevensen kívül nem volt átlag feletti teljesítmény a komáromiaknál. Az Internek viszont a mindig erős Tucker–Rančík duó mellett volt egy Marlon Garnettje is, aki fontos pillanatokban szerzett triplákat (összesen 5-öt). Nem kell csüggedniTöbb mint két hónap után szenvedett tehát vereséget az extraligában a tavalyi ezüstérmes MBK Rieker, az ismételten remek hangulatot teremtő szurkolók mégis felállva tapsolták meg kedvenceiket a meccs után. A nézők kis hányada ellenben nem tudott felülemelkedni a kudarcon, füttyszóval és söröspalackokkal „kísérte” az öltözőbe az Inter játékosait, amire a hazai Kozlík és Martin Bílik azonnal reagált, jelezve: a komáromiak mindig tisztelik az ellenfelet.Különösebb mérgelődésre egyébként sincs ok és idő sem: a döntő negyedik találkozóját már szerdán rendezik Pozsonyban, a sorozatban pedig még mindig az MBK Rieker vezet 2:1-re. „Nem történt tragédia, hiszen még mindig csak a széria elején vagyunk. Megyünk tovább, és igyekszünk megismételni a múlt heti fővárosi győzelmünket” – biztatta védenceit František Rón. (ot)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 12.18.
Sportmenü: zárul a Konferencialiga első fázisa
2024. 11.14.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.