Elsőként a Williams istálló mutatta be az idei Forma-1-es autóját

London |

<p>A Forma-1-es csapatok közül a konstruktőrök világbajnoki pontversenyében tavaly harmadik Williams istálló mutatta be elsőként az idei versenyautóját.</p>

Az FW37 kódjelű, túlnyomó részben fehér autóról egy fénykép került fel szerdán a brit alakulat hivatalos honlapjára, ebből pedig az derül ki, hogy a leginkább szembetűnő változás a versenygép orrkialakítása, amelynek hátterében a szabálymódosítások állnak.

A Williams megtartotta a hegyes orrkiképzést, de az autónak ez a része jóval rövidebb, mint a tavalyi modell esetében. Pat Symonds technikai igazgató azt mondta, "fejfájást" okozott nekik az autó tervezésekor az új előírások figyelembevétele, s ezeknek a versenygép küllemére jóval nagyobb hatása lett, mint azt előzetesen hitték.

Symonds kijelentette, az idei szezonban az a céljuk, hogy közelebb kerüljenek a világbajnok Mercedes istállóhoz. A Williams autóit az idén is a brazil Felipe Massa, valamint a finn Valtteri Bottas vezeti majd.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?