Elkeserítő kudarcsorozat után izsapi győzelem

Izsapi foci

Zsinórban tíz vereséget követően szombaton ért véget a dunaszerdahelyi területi labdarúgó-bajnokság AG Sport (VI.) ligája izsapi sereghajtójának elkeserítő kudarcsorozata. A 11. fordulóban Pajor Károly védencei 4:1 arányban győzték le a gelleieket.

„Augusztustól vártunk, vágytunk a sikerre. Végre megtört az átok. Nagyon kellett már ez a győzelem. Korábban is voltak mérkőzések, melyeken jól játszottunk, vezettünk, de a párharcokat rendre elbuktuk. Most azonban egy olyan találkozót játszottunk, melyen mondhatni minden összejött, Fortuna is mellénk állt. Jó teljesítményt nyújtottunk, megérdemelten nyertünk. A fiúk megtapasztalták, hogy ha mindent beleadnak, akkor nem kell pironkodniuk az eredmény miatt” – utalt a két számjegyű vereségekkel is fűszerezett negatív szériájukra Kosár István, az izsapiak klubelnöke. 


A tisztségviselő olyan párharcokra célzott, melyeken fordulás után tarolt az ellenfél. Például a szap-csiliznyáradiak Izsapon 1:1-es első félidő után 10:1-re nyerték az összecsapást. Akkoriban a gyatra erőnlétet, az edzéseken való gyér részvételt bírálta. Ezúttal is 1:1-es állásnál vonultak öltözőbe a csapatok, a másodikban a hazaiak három találattal kerekedtek felül. Ezek szerint nagyot javult a végeken kullogó izsapiak kondíciója. „Ami azt illeti, többet edzenek a fiúk, de rövid távon nem lehet bepótolni a lemaradást. Az viszont a javunkra vált, hogy jobban akartuk a sikert, többet tettünk a győzelemért, mint a gelleiek. Az is a malmunkra hajtotta a vizet, hogy szerintem lebecsültek bennünket. Azt gondolták, hogy ölükbe hull a győzelem. Ezt megbosszulta magát” – fűzte tovább a gondolatsort a klubelnök. 


Négy fordulót játszanak még a csapatok az őszi idényben. Az izsapiak vasárnap alsóházi rangadót játszanak a 15. helyezett nagymagyariak otthonában. A párharc jelentőségére utal, hogy a felső-csallóköziek csupán egy ponttal előzik meg a sereghajtót. A nagy érdeklődéssel várt mérkőzés után, akár helyet is cserélhet a tabellán a két kollektíva. „Minimum egy pontot, ha minden összejön, akkor hármat szeretnénk zsákmányolni soros ellenfelünk pályáján. A gelleiek elleni győztes csata után euforikus hangulat uralkodott az öltözőnkben. Ezzel még nem nyertük meg a Bajnokok Ligáját. Nem szabad elszállni, a fiúknak tudatosítaniuk kell, hogy egy fecske nem csinál nyarat. Azon kell dolgoznunk, hogy ne mi legyünk a csallóközi mezőny pofozógépe” – fogalmazott mértéktartóan Kosár István.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?