Elbúcsúztak a tőketerebesiek

Befejeződött az I. labdarúgóliga 2007/2008-as pontva?dásza?ta. Az eperjesiek már korábban bebiztosították elsőségüket. A zárófordulóban eldőlt, hogy két újonc esik ki: a tőketerebesiek követik az ólublóiakat a harmadik vonalba.

Befejeződött az I. labdarúgóliga 2007/2008-as pontva?dásza?ta. Az eperjesiek már korábban bebiztosították elsőségüket. A zárófordulóban eldőlt, hogy két újonc esik ki: a tőketerebesiek követik az ólublóiakat a harmadik vonalba. A Slavoj Losoncon „csak” döntetlenezett, míg a bennmaradásért küzdő homonnai és nagymihályi együttes odahaza tartotta három pontot a rimaszombatiak, illetve a vágsellyeiek ellen.

„Négy kulcsemberünk nélkül (Lalák, Vyskoč, Mikla, Čirik) léptünk pályára Nagymihályban, kár, hogy gól nélküli állásnál Šajbidor elpuskázta a ziccert. Az első gólt egy szigorúan megítélt szabadrúgásból kaptuk, a másik viszont szép találat volt. Látszott, hogy a hazaiak mindent megtettek a bennmaradásért…” – mondta la?punk?nak Takács András, a Duslo edzője.

A huszonkét pontos előnnyel bajnokságot nyert eperjesiek a kassai fakó licsérdi otthonában győztek. „Az első félóra a vendégeké volt, ám ezután feljavultunk. Sajnos, 0:0-nál Serečin sakk-matt helyzetben pontatlanul célzott. Védelmünk hozta össze a Tatran első gólját, a másodikat pedig a 94. percben kaptuk. Csak azt nem értem, miért voltak olyan idegesek az eperjesiek” – nyilatkozta Farkas Géza, a kassai fakó mestere. (sz. z.)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?