Edzőváltás Párkányban

Molnár Gábor

Rosszul áll a szénájuk a párkányiaknak, ugyanis a nyugat-szlovákiai IV. fociliga délkeleti csoportjának sereghajtói. Az őszi idényben tízszer kikaptak, és mindössze kilenc pontot gyűjtöttek. A szurkolók is aggódnak, hogy a szezon végén kedvenceik távozni kényszerülnek a negyedik vonalból.
 

A játékosok önbizalma is megingott, sokszor az öltözőben is világvégei hangulat uralkodott. A szakvezetésből néhányan úgy gondolták, hogy egyedül az edzőcsere segít az egyre mélyülő gondok megoldásában. A vasárnapi illésházai idénynyitó mérkőzésen Bábsky Tamás helyett már Molnár Gábor ül a kispadra.


„Egy közelmúltbeli sikertelen felkészülési meccs után maga Tamás kért fel az edzői feladatok ellátására. Némi gondolkodási időt kértem, majd elvállaltam a megbízatást, ugyanis szeretem a kihívásokat. Egyedüli feltételként szabtam meg, hogy a továbbiakban is irányíthassam a III. ligás ifiket. Kérésem zöld utat kapott, és nagy hévvel láttam neki az új feladat elvégzéséhez” – tájékoztatott Molnár Gábor, a párkányi felnőttcsapat új edzője.


A múlt héten három kemény edzést tartottak, és két felkészülési meccset is lejátszottak. Védencei fogadkoznak, hogy a bajnoki folytatásban változik a helyzet. „Ősszel többnyire volt egy erős, elfogadható első húsz percünk, aztán kaptunk egy gólt, és összeroppant a csapat. El kell hitetnem a fiúkkal, hogy tudnak focizni, mindenki azt játssza, amit tud és ne utánozza a másikat. A taktikánkon is változtatni kell, friss variációkat kell bevetni a játékba, elsősorban a támadások vezetésébe” – magyarázta Molnár Gábor, akinek munkáját Baranyai Géza másodedző segíti.
Kisebb játékosmozgás is volt a Duna-partiaknál: távozott Tóth Gábor, Hovan Dominik, Tóth Denisz és Ľubomír Straňák, új arcok Prohászka Ottokár Szalkáról, Ármai Adrián Muzsláról és a brazil Francisco José Alves Junior, aki legutóbb Ausztriában szerepelt. Lesz miből válogatni az edzőnek, hiszen a játékoskerete huszonegy tagú.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?