Cseh László utolsó esélye a javításra

London |

<p>A 200 m vegyes szerdai előfutamában nyújtott teljesítménye alapján Cseh Lászlónak reális esélye kínálkozhat csütörtökön a javításra, egyúttal első éremszerzésére a londoni olimpián.</p>

A szám pekingi ezüstérmesének ugyan a szerda esti elődöntőt még sikerrel kell vennie a finálés szerepléshez, de az előfutamban elért 1:57.20 perces idejével toronymagasan a legjobbnak bizonyult az első szakaszban, egyedüliként került 1:58 perc alá délelőtt, s 83 századdal volt gyorsabb a 400 vegyesen győztes, Londonban már két aranynál tartó amerikai Ryan Lochte-nál.
Rajta kívül még 200 m háton Bernek Péter és az előfutamban óriási egyéni csúcsot elérő Balog Gábor lehet érdekelt a csütörtöki finálés programban. Az uszodában a csütörtök délelőtti előcsatározásokban Takács Krisztián (50 m gyors), Pulai Bence (100 m pillangó), Szekeres Dorina (200 m hát), Kapás Boglárka és Risztov Éva (mindkettő 800 m gyors) próbál szerencsét.
A magyar szurkolóknak a 2010-ben és idén Európa-bajnok cselgáncsozóra, a 78 kg-os súlycsoportban érdekelt Joó Abigélre is vélhetően érdemes lesz majd odafigyelniük. A 22. születésnapját jövő hétfőn ünneplő dzsúdós a nyolcaddöntőben kezd, első ellenfele papíron gyengébb képességű - burundi vagy gaboni - lesz, a valószínűsíthető siker esetén pedig már az esetleges későbbi vereség is mindenképpen vigaszágas folytatást jelentene.
Az első két mérkőzése után pont nélküli, címvédő férfi vízilabdázók a románok ellen javíthatnak, míg az egy-egy győzelemmel és vereséggel álló férfi kézilabdázók az eddig hibátlan Európa-bajnoki bronzérmes horvátokkal találkoznak. Számukra egy bravúr hatalmas lépést jelentene a negyeddöntőbe jutás felé.
A csütörtöki napon bemutatkozik Londonban a sportlövő Bognár Richárd duplatrapban, illetve folytatja szereplését a bokszoló Harcsa Zoltán a nyolcaddöntőben, továbbá a szörfösöknél Gádorfalvi Áron és Detre Diána az 5. és 6. futammal.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?