Csak egyetlen királyhelmeci siker

gyerek teremfoci
Cigánd/Királyhelmec |

Nem sikerült megismételnie tavalyi sikerét a királyhelmeci U15-ös csapatnak a Cigándon rendezett IX. Nemzetközi Utánpótlás Teremlabdarúgó-tornán. 

A legutóbb második helyezett bodrogköziek ezúttal az utolsó előtti helyet szerezték meg az Ung-vidéki csicseriek előtt, akiket a helyosztó mérkőzésen győztek le 6:5-re. Ez volt királyhelmeciek egyetlen sikere a 10 csapatot felvonultató mezőnyben. Edzőjük, Bányácski Kornél az önbizalom hiányában látja a sikertelen szereplés okát. „Már a csoportmérkőzések első találkozóján érezhető volt, hogy problémák lesznek, bár csak 5:3-ra veszítettük Nyírpazony ellen. Hiányzott a magabiztosság, és a lelkesedéssel is gondok voltak. A további mérkőzéseken ez be is bizonyosodott, amit aztán a nagyarányú vereségek igazoltak. Sajnos a csapatot buzdító, egyéneket bátorító szavak sem segítettek. El kell ismerni, hogy ellenfeleink ezúttal rendre jobbak voltak, s megérdemelten foglalták le a dobogós helyezéseket” – mondta a székvárosiak vezetője. A harmadik szlovákiai együttes, a seregszemle elmúlt esztendei győztese, Buzita, szintén szebb reményekkel érkezett, csalódást okozva ezúttal csak a hatodik helyen zárt. 
 

Érdekes

IX. NEMZETKÖZI UTÁNPÓTLÁS TEREMTORNA (U15)

IX. NEMZETKÖZI UTÁNPÓTLÁS TEREMTORNA (U15), Cigánd: TJ Družstevnik Čičarovce–Cigánd SE 3:8, Tarpa SC–Buzita FA 6:4, TJ Slavoj Kráľovský Chlmec–Filo Nyírpazony 3:5, Csep-Gól FC–TJ Družstevnik Čičarovce 3:1, Buzita FA–TJ Slavoj Kráľovský Chlmec 8:2, Mátészalkai MTK– TJ Družstevnik Čičarovce 4:0, Miskolc Népkert B–Buzita FA 4:3, Tarpa SC–TJ Slavoj Kráľovský Chlmec 10:0, Filo-Nyírpazony–Buzita FA 3:6, Miskolc Népkert A–TJ Družstevnik Čičarovce 14:0, Miskolc Népkert B–TJ Slavoj Kráľovský Chlmec 11:0. Helyosztók – a 9. helyért: TJ Družstevnik Čičarovce–TJ Kráľovský Chlmec 5:6. A 7. helyert: Csep-Gól-FC–Filo Nyírpazony 3:0. Az 5. helyért: Csep-Gól SC–Buzita FA 4:3. A 3. helyért: Cigánd SE–Miskolc Népkert B 3:5. Döntő: Miskolc Népkert A–Tarpa SC 4:1. 
Díjazottak – gólkirály: Molnár Balázs (Miskolc Népkert B), legjobb kapus: Szidor Dzsonatán, legjobb mezőnyjátékos: Grallert Máté (Miskolc Népkert A). ⋌(pan)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?