Brit Nagydíj: Rosberg nyert, Vettel kiesett

Silverstone |

<p>Nico Rosberg, a Mercedes német pilótája nyerte meg vasárnap a Forma-1-es Brit Nagydíjat, amelyet a címvédő és a pontversenyben élen álló Sebastian Vettel műszaki hiba miatt feladott, így összetettben veszített az előnyéből.</p>

Rosberg idei második, pályafutása harmadik részsikerét aratta, mögötte az év végén visszavonuló Mark Webber (Red Bull) zárt a második, Fernando Alonso (Ferrari) pedig a harmadik helyen.    A rajtot a pole pozícióban álló Lewis Hamilton (Mercedes) remekül kapta el, Rosberg azonban hibázott, így a harmadik helyről induló Vettel másodikként fordult el az első kanyarban. A negyedikként rajtoló Webber teljesen beragadt a startnál, s nagyon visszaesett. Az első kör végén Hamilton, Vettel, Rosberg, Adrian Sutil (Force India), Felipe Massa (Ferrari), Räikkönen, Daniel Ricciardo (Toro Rosso), Alonso, Romain Grosjean (Lotus), Jenson Button (McLaren) volt a pontszerző helyeken haladók sorrendje.     Hamilton autóján aztán a 8. körben a bal hátsó gumi megadta magát, a defektes abronccsal a britnek gyakorlatilag egy teljes kört kellett megtennie, hogy behajtson a boxba, így visszacsúszott az utolsó pozícióba. A 10. körben Massa is bal hátsó defektet kapott, ezt követően az élmezőnyből Alonso, Webber, Ricciardo és Räikkönen, majd Rosberg és Sutil autóján is kereket cseréltek. Az élen álló Vettel a 14. körben járt a boxban, és vezető pozícióban tért vissza a pályára.     A 15. körben a hetedik helyen haladó Jean-Eric Vergne (Toro Rosso) is bal hátsó defektet kapott, a versenybíróság pedig a pályára került nagy mennyiségű törmelék miatt egy körrel később beküldte a biztonsági autót. Az első hat helyen ekkor Vettel, Rosberg, Sutil, Alonso, Grosjean és Räikkönen haladt.    A mezőny öt kört tett meg a Safety Car mögött, az újraindulás gond nélkül lezajlott, féltávnál Vettel, Rosberg, Sutil, Alonso, Räikkönen és Grosjean száguldott az első hat pozícióban. Räikkönen autóján a 30. körben újra kereket cseréltek, egy körrel később Alonso és Grosjean is a boxban járt, a 34. körben pedig Sutil, majd Rosberg, valamint Vettel váltott abroncsokat. Utóbbi az élmezőnyből ismét utolsóként járt a boxban, s az első helyre jött vissza a pályára, 10 körrel a leintés előtt azonban műszaki hiba miatt kénytelen volt feladni a versenyt, s mivel autója a célegyenesben állt meg, ismét a pályára jött a biztonsági autó.    Az élmezőnyből Alonso, Rosberg és Webber azonnal kiment a boxba kereket cserélni, a Safety Car pedig a 45. körben hagyta el az aszfaltcsíkot.    Öt körrel a vége előtt Rosberg, Räikkönen, Webber, Sutil, Alonso, Hamilton volt az első hat sorrendje, miközben Sergio Perez (McLaren) bal hátsó defekt miatt kiesett. Webber és Alonso nagy felzárkózásba kezdett, három körrel a leintés előtt előbbi már a második, utóbbi a negyedik helyen haladt, végül mindketten felértek a dobogóra Rosberg mögé.    Összetettben az élen álló Vettel előnye 36 pontról 21-re csökkent legfőbb üldözőjével, Alonsóval szemben.    Az ötödikként célba érő finn Kimi Räikkönen (Lotus) sorozatban 25. versenyén szerzett pontot, ezzel megdöntötte a hétszeres vb-győztes Michael Schumacher ide vonatkozó rekordját.    A világbajnoki sorozat következő versenyét, a Német Nagydíjat jövő vasárnap rendezik a Nürburgringen. 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?