Brit Nagydíj – A FIA gyors megoldást akar a gumiproblémákra

Silverstone |

<p>Jean Todt, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke azonnali megoldási javaslatot vár a Pirellitől a Forma-1-ben használt gumikkal kapcsolatos problémákra, a vasárnapi Forma-1-es Brit Nagydíjon történt sorozatos defektek után.</p>

 "A versenyzők biztonsága a legfontosabb a számunkra" - nyilatkozta a silverstone-i futam után a francia sportvezető.     A Pirelli szerdán a vasárnapi Német Nagydíj helyszínén, a Nürburgringen tárgyal az ügyben, azt azonban még nem lehet tudni, hogy a hétvégi GP-re megoldódnak-e a problémák.     A brit versenyen négy pilóta autójának, előbb az élen álló Lewis Hamiltonnak (Mercedes), majd Felipe Massának (Ferrari), Jean-Eric Vergne-nek (Toro Rosso) és Sergio Pereznek (McLaren) is bal hátsó defektje volt. Charlie Whiting versenyigazgató a leintés után azt mondta, volt olyan pillanat, amikor "nagyon közel állt" a futam félbeszakításához.     "Ez egyszerűen elfogadhatatlan, mert úgy tűnik, csak akkor változtatnak valamin, amikor valaki megsérül" - méltatlankodott a verseny után Hamilton.     A Pirelli ugyanakkor egyelőre nem tudott magyarázattal szolgálni a problémára: "Olyasmit láttunk, amit nem értünk" - mondta Paul Hembery, az olasz cég sportigazgatója.     A vasárnapi német futam után három héttel Magyarországra látogat a Forma-1 mezőnye. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?