Brazil Nagydíj: Ha Rosberg nyer, világbajnok

Sao Paulo |

<p>Pályafutása első világbajnoki címét nyerheti meg Nico Rosberg, a Mercedes német pilótája a vasárnapi Forma-1-es Brazil Nagydíjon, amelyen ha győz, akkor címvédő csapattársa, a brit Lewis Hamilton eredményétől függetlenül megszerzi a trófeát.</p>

A 31 éves Rosberg 19 ponttal előzi meg vele egykorú riválisát, akivel gyakorlatilag gyermekkoruk és pályafutásuk korai szakasza óta ellenfelek.

A német versenyzőnek 26 pontra nő az előnye, ha nyer Sao Paulóban, Hamilton pedig másodikként ér célba, így a két hét múlva sorra kerülő, szezonzáró Abu-Dzabi Nagydíjra Rosberg már vb-győztesként utazna. 

A német pilóta édesapja, Keke Rosberg 1982-ben vb-t nyert, így a Rosberg család lenne a második a Forma-1 történetében, amelynek két tagja is világbajnok. Az eddigi egyetlen ilyen páros Graham és Damon Hill, előbbi 1962-ben és 1968-ban, utóbbi pedig 1996-ban hódította el a trófeát.

"Ugyanazt kell tennem, amit eddig, vagyis a lehető legjobb teljesítményt nyújtanom, tehát mindig harcba szállni a győzelemért" - jelentette ki Rosberg a Brazil Nagydíj előtt. A Mercedes versenyzője az elmúlt két szezonban mindkét alkalommal az első rajtkockából indulva győzött Sao Paulóban.

"Két futam még hátravan az idényből, az F1-ben pedig bármi megtörténhet" - nyilatkozta Rosberg, akinek háromszoros világbajnok csapattársa és egyetlen riválisa, Hamilton a számára szokatlan második pozícióból várja a brazil és a vasárnapi GP-t.

"Harcolok a sikerért, de nem tudom pontosan, hogy ez önmagában elegendő lesz-e" - mondta a brit, aki 2008-ban, első vb-diadalakor volt valamelyest hasonló helyzetben, igaz, akkor a szezonzáró brazil GP előtt vezette a pontversenyt. A futamon aztán a brazil Felipe Massa (Ferrari) győzött, Hamiltonnak pedig legalább az ötödik pozícióban kellett befutnia a vb-cím megnyeréséhez, ezt a helyezést pedig elképesztően izgalmas körülmények között, csupán az utolsó kanyarban sikerült megszereznie.

A legutóbbi két futamon győztes Hamiltonnak most azonban hátrányból kellene megnyernie pályafutása negyedik, sorozatban harmadik vb-címét, ezt pedig maga a versenyző is bravúrként könyvelné el: "Kétféleképpen végződhet az év számomra, az egyik fájdalmas, a másik pedig nagyszerű eredmény lenne."

A Brazil Nagydíj rajtsorrendjéről döntő időmérő edzést szombaton - magyar idő szerint - 17 órakor rendezik, a versenyre vasárnap ugyanebben az időpontban kerül sor.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?