Bírói segédlettel nyertek a poprádiak Komáromban

komarom
Komárom |

A II. labdarúgóliga 23. fordulójában a komáromi KFC nem sok örömöt hozó mérkőzésen 1:0-s vereséget szenvedett a bajnoki címre törő Poprad együttesétől. A második félidőben a játékvezetők lettek a mérkőzés főszereplői.

A Duna-partiak az első félidőben eldönthették volna a meccset, fölényben játszottak, három tökéletes gólhelyzetük volt, de egy sem rezegtette meg a poprádiak hálóját. Az első félidőben a komáromiak voltak aktívabbak, a másodikban talán egy árnyalattal a vendégek.

A vendégek lőttek először kapura szabadrúgásból, de pár perccel később a Duna-partiak nagy gólhelyzettel válaszoltak, ami azért maradt ki, mert Nurkovics jobboldali beadását Kupec nyolc méterről a kapu fölé emelte. Ezután a volt válogatott Stanislav Šesták percei következtek. Először a tizenhatos vonala előtt csípett el egy labdát, egyből lőtt, de a bal felső sarok felé tartott labdáját Slávik bravúrral védte. Néhány perccel később a vendégek középcsatára egy rövid beadást lazán a bal alsó sarokba irányított, de Slávik ez esetben is résen volt. A 22. percben Nurkovics viharzott el a jobbszélen, élesen lőtte be a labdát félmagasan az ötös vonalára, de a berobbanó Kren Bálint elől a védők kivágták az alapvonalon kívülre. A 35. percben Domonkos egy meredek passzal megtalálta a balszélen beinduló Nurkovicsot, aki védőjét faképnél hagyva lefutott az alapvonalig, élesen belőtte a labdát középre, de az néhány centivel elzúgott az érkező Kren feje előtt, így a hármadik gólhelyzet is kimaradt. A félidő utolsó perceiben Mészáros cselezett be a védők között a tizenhatoson belülre, futtában éles szögből kapura lőtt, de a labda a védők lábáról elhagyta a pályát.

A második félidő elején szaporodtak a poprádiak támadásai. Az 54. percben Slávik egy beívelt labdát a tizenhatos vonal közelébe öklözött, ahonnan Mauro Alevaro egyből kapura bombázott, de a komáromiak kapusa reflexszerűen kiütötte. A következő percben a komáromiak legszebb támadása következett. Néhány pontos passzal a Duna-partiak az ellenfél tizenhatos vonaláig jutottak, Domonkos Kren elé tálalt, aki egyből pontosan lőtt, de a vendégek kapusa, Knurovský a meccs legnagyobb védését mutatta be. Ez volt a komáromiak legnagyobb ziccere. A következő vendégtámadás végén, az 56. percben egy jobb oldali beadás után Vladimír Kukoľ fejjel a bal alsó sarokba csúsztatott – 0:1.

A vendégek gólja után megváltozott a légkör a pályán. A szabálytalanságok megítélésével addig nem volt gond, azután viszont megszűnt a játékvezető egyforma mércéje a pályán. A sárgamezes úr főszereplő lett a zöld gyepen. A komáromiak szabálytalanságait szigorúbban bírálta el, mint a vendégekét. Ennek tükre a vendéglátóknak kiosztott négy sárga lap, míg a vendégek csak egyet kaptak, pedig a szabálytalanságok súlyosságában egyáltalán nem volt különbség a két csapat között. A meccs színvonala ezáltal jóval az átlagon alulira esett.

Az igazi zuhanást azonban a meccs vége hozta. A 87. percben a komáromiak Ujlakyt szöktették a jobboldalon, aki beívelte a labdát, a felugrók közül Kollár emelkedett a legmagasabbra, és a bal alsó sarokba fejelt. A kapus nem érte el, s a gólvonalon áthaladó labdát Nurkovics még hálóba segítette. A gól után a partjelző felemelte a zászlóját – egyedül csak ő tudta miért – a bíró meg kirúgást ítélt.

A poprádiak a három pontnak köszönhetően a negyedikről a második helyre ugrottak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?