Bernek Péter volt 4. helyével a kedd legjobb magyarja

<p>Bernek Péter közel járt a dobogóhoz, végül azonban nem léphetett fel rá: negyedik lett a 100 méter hát keddi döntőjében a debreceni úszó Európa-bajnokság második versenynapján.</p>

 

A 200 méteres táv ifjúsági olimpiai bajnoka 54.77 másodperc alatt ért célba, míg a finálé másik magyar résztvevője, Bohus Richárd nyolcadikként végzett, kereken 55 másodperces teljesítménnyel. Utóbbinak vigaszt jelenthet, hogy egy nappal korábban, az elődöntőben 54.35-tel megúszta a londoni olimpiai kiküldetést érő A szintet. Bernek a dobogóközeli pozícióval így is a legjobb magyarnak bizonyult kedden, miután a többi döntőben nem szerepelt hazai úszó.

Az elődöntők sorában elsőként a 100 m női gyorsot rendezték meg, amelyben egyetlen magyarként Dara Eszter is érdekelt volt. Futamában harmadikként ért célba, 55.70 másodperces - az összesítésben kilencedik helyet érő - idejével azonban nem jutott be a legjobb nyolc közé.

Esélyeshez méltóan versenyezve ugyanakkor simán került be a szerdai döntőbe a legjobb, 1:57.80 perces idővel 200 m vegyesen Cseh László, aki a szám Európa-rekordere (1:55.18), s az utóbbi három kontinensviadalon egyformán győzött e számban. A 2010-es budapesti Eb-n ezüstérmes Verrasztó Dávid összesítésben hatodikként (2:00.75) lett finalista.

A nap zárásaként Kozma Dominik, aki a 200 m gyors selejtezőjéből olimpiai indulást érő 1:47.52 perces egyéni csúccsal másodikként lépett tovább, az elődöntőben 1:47.59-et úszott. Ezzel a teljes sorrendet tekintve is a legjobbnak bizonyult, s a 4-es pálya gazdájaként várhatja a szerdai döntőt.

A keddi versenynap végén Kamuti Jenő, a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke Nory Kruchtennek, az európai sportági szövetség (LEN) vezetőjének társaságában átnyújtotta a Nemzetközi Fair Play Díjat Per Rune Eknesnek, a norvég úszószövetség elnökének. E gesztussal ismerték el az egész norvég válogatottnak, hogy - az indoklás szerint - "teljes szívvel versenyeznek tragikus hirtelenséggel elhunyt csapattársukra és barátjukra emlékezve". Az olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok mellúszó, Alexander Dale Oen három hete halt meg edzőtáborozás közben az Egyesült Államokban; a debreceni Eb első napján lett volna 27 éves.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?