Bernal: 95 százalék esélye volt, hogy lebénulok

Egan Bernal

Egan Bernal Tour de France- és Giro d'Italia-győztes országúti kerékpáros először üzent nyilvánosan azok után, hogy hétfőn súlyos balesetet szenvedett.

„Kilencvenöt százalék esélye volt, hogy lebénulok, és elvesztem életemnek azt a részét, amellyel a legtöbbet foglalkozom” – fogalmazott a kolumbiai kerekes a közösségi oldalain, egyúttal köszönetet mondott az őt kezelő orvosoknak és a családjának.

Bernal a kórházban készült fényképe alatt azt is jelezte, hogy további műtétek várnak rá.

A 25 éves versenyző hétfő reggeli edzése közben Gachancipában ütközött neki egy álló busznak, amely rálógott az útra. A bringást a Bogotában található Clinica de la Sabanába szállították, ahol intenzív osztályon ápolják. Az orvosok előbb eltört jobb lábát és térdkalácsát, valamint összeomlott tüdejét operálták meg, majd az éjszaka folyamán gerincében állították helyre az elmozdult törött részeket.

A Tour de France-on 2019-ben, a Giro d'Italián pedig tavaly győztes Bernal idén a francia körversenyen szeretett volna újra nagyot alkotni, s a tervek szerint a február 10-én kezdődő Tour de la Provence-on kezdte volna a szezont.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?