Bajnoki címre vágynak az érsekújváriak

<p>Jobb hoki, több néző, nagyobb médiaérdeklődés &ndash; röviden ezek az okok vezettek ahhoz, hogy az érsekújvári jégkorongklub már második éve a magyarországi MOL Ligában (is) szerepel. Tóth Mihály, az egyesület menedzsere szerint 5&ndash;6 év stagnálás után újra sikerült felfelé ívelő pályára állítani a sportágat Érsekújvárban:</p>

„Ebben az is fontos szerepet játszik, hogy magyar és romániai csapatokat láthatnak az emberek. Az a feladatunk, hogy megtöltsük a jégcsarnokot nézőkkel, akik tényleg a jó szórakozás végett jönnek ki a meccsekre.”

Természetesen a jó eredmények is egyre inkább csalogatják a lelátóra a környékbelieket: a zöld-fehérek jelenleg másodikok a dunaújvárosiak mögött a hétcsapatos bajnokságban (rajtuk kívül a Miskolc, az FTC, az Újpest, a Csíkszereda és brassói Corona szerepel a pontvadászatban), és a tavalyi elődöntő után most többre vágynak. „A fináléba szeretnénk jutni, s ha már ott leszünk, a bajnoki címet is szeretnénk megszerezni. Már csak azért is, mert amikor az egyik budapesti megbeszélésen klubelnökünk, Szucharda Ferenc felszólalt a gyenge színvonalú bíráskodás kapcsán, a liga elnöke félkomolyan azt válaszolta, akkor lesz joga kritizálni, ha majd bajnokságot nyernek az érsekújváriak” – számolt be a célkitűzésekről a menedzser.

Fiatal csapat, rutinos vezérekkel

A célok megvalósulásáért pedig mindent meg is tesznek a HC-nál, a keretben a fiatalok mellett ismert, rutinos játékosok is helyet kaptak: Miroslav Štefanka (40 éves), Erik Weissman (35) vagy Marek Uram (39) is Érsekújvárban korongozik. „Utóbbinak nincs semmi problémája a magyar közeggel annak ellenére sem, hogy évekkel korábban ott volt a Szlovák Nemzeti Párt képviselőjelöltjei között. Nagyon kellemes ember a világbajnok hokis – jegyezte meg Tóth Mihály, aki nagy fogásnak tartja a kassaiakkal 2011-ben bajnokságot nyerő cseh Martin Frolík leigazolását. – Jó kis csapat állt össze mostanra. Igaz, nagy anyagi ráfordítást igényelt a kialakítása, de most már három komoly erőt képviselő sorunk van.”

Két fronton is küzdenek

A bő keret pedig nemcsak az esetleges sérülések, hanem a hazai II. ligában való szereplés miatt is szükséges, mondja a menedzser. „Mi vállaltuk, hogy az A csapatba még be nem férő junioroknak játéklehetőséget teremtünk, így a szlovák harmadosztályban általában úgy állunk fel, hogy a gárda 80%-át ők teszik ki. Természetesen a Ladislav Lubina–Stanislav Mečiar edzőpáros szükség esetén ott is bevetheti a negyedik sort vagy akár másokat is az ››alapcsapatból‹‹, mert mindkét bajnokságban ez a duó irányítja az együttest.”

Az érsekújváriak hosszú távra tervezik a jövőt, a serdülő és ifi korosztályokkal is foglalkozni akarnak. „Ha adottak lesznek a lehetőségek, és anyagi feltételeink engedni fogják, nyitottak vagyunk akár az I. ligás, akár az extraligás szereplésre is. Az osztrák, cseh, magyar, szlovén és horvát gárdákból álló EBEL is jobb lenne a MOL Ligánál, de ez mind anyagi kérdés. Először ezen a szinten kell bizonyítani, aztán meglátjuk, mit hoz jövő” – tette hozzá Tóth Mihály.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?