„Azért jöttem, hogy bajnokok legyünk” – mondja a DAC edzője

Fel tudja idézni, mi volt az első gondolata, amikor a DAC megkereste?
Július elején hívott fel Jan van Daele, s elmondta, hogy Marco Rossi magyar szövetségi kapitány lesz. Hollandul beszélgettünk, hiszen én félig holland vagyok, ő pedig belga. Volt még egy ajánlatom Norvégiából is, először oda repültem, két nappal később pedig eljöttem Dunaszerdahelyre. Lenyűgözött az edzőközpont, és annak is megörültem, hogy hozhatom a saját edzői stábomat. Több videót láttam a csapatról, megnéztem a Ferencváros elleni meccset, és a csapat is nagyon jó benyomást tett rám. Fiatalok a srácok, remekül elsajátították Marco stílusát, és úgy láttam, ezzel a csapattal előre lehet lépni. Úgyhogy azt mondtam Jannak, vágjunk bele.

Korábban mennyi információja volt a dunaszerdahelyi csapatról?
Három-négy szlovákiai klubot ismertem, a DAC is köztük volt. Természetesen hallottam a Trenčínről, mert az egy félig holland klub, aztán ott a Slovan és a Trnava, amelyet azért is ismertem, mert a korábbi edzője, El Maestro régebben a Schalkénál volt másodedző. Szóval tudtam valamit a szlovák fociról, de nem igazán ismertem a DAC történetét. Aztán megláttam a stadiont és a fantasztikus szurkolókat – és 

én mindig olyan kluboknál akarok dolgozni, ahol fanatikus szurkolótábor van. 

Ilyen volt az Alemania Aachen a második Bundesligában, a Sturm Graz, a NEC Nijmegen. Itt Dunaszerdahelyen szintén komoly kultúrája van a focinak. Nem tudnék olyan klubnál dolgozni, amelynek meccseire csak kétezer ember jár. Vagy talán tudnék, ha nagyon jól megfizetnék, de nekem mindig az a legfőbb kívánságom, hogy egy érzelmektől fűtött klubban dolgozzak, mert én is egy érzelemdús fickó vagyok.

Marco Rossival eleinte távolságtartóak voltak a szurkolók. Ön milyennek érezte a fogadtatást?
A drukkerek is láthatják, hogy más a stílusom, mint Marcóé, de mindketten keményen dolgozunk. Azt gondolom, tetszik a szurkolóknak a futballstílusunk, a támadó felfogás, az állandó nyomás, a látványos foci. De a végén úgyis az eredmények számítanak. Marco Rossit talán az elején nem kedvelték annyira a szurkolók, de a végén hős lett. 

Mit gondol a DAC játékoskeretéről?
A csapat miatt jöttem ide. Nagyon tetszett az egyes játékosok stílusa, a Marco Rossi által megteremtett szervezettség. Most egy kicsit jobban koncentrálunk a támadásokra, de Marco fantasztikus munkát végzett. Nem szeretem a hátrapasszokat, az én elvem az, ha elveszítjük a labdát, támadjunk azonnal vissza, ezt hívják németül gegenpressingnek. Szeretek fiatal játékosokkal dolgozni, akiknek még nincs annyi berögzült dolog az agyukban, és nyitottak a változásra. A klub filozófiája is az, hogy a DAC amolyan első lépés legyen a tehetségek számára az európai topfutball felé, és ez a hozzáállás nekem is tetszik. Megmutathatjuk egész Szlovákiának, Magyarországnak, Csehországnak, hogy fiatal játékosokkal, támadó stílussal akár… akár bajnokok is lehetünk!

Több játékos azt nyilatkozta, élvezik, hogy most nagyobb a szabadságuk a pályán.
Minden játékos tudja, mi az a pressing, de az adott helyzetben nekik kell eldönteniük, milyen megoldást választanak. Kapnak tőlünk két-három megoldási receptet, de a döntés az övék. Én nem vagyok az a típusú edző, aki joystickkal irányítja a csapatát. Elvégre mindig ott van az ellenfél is, és annak is van egy terve, amire reagálnunk kell. Számomra a foci nemcsak csapatsport, hanem egyéni sport is. Ez az edzéseinken is megmutatkozik. Sok csoportos edzésünk van, de a gyakorlások 50%-a egyéni. A csatároknak mást kell gyakorolniuk, mint a védőknek. Ugyanez igaz a videózásra is, ott is vannak csoportos és egyéni foglalkozások. A fiatal játékosok nagyon érzékenyek, ráadásul nemzetközileg nagyon színes keretünk van. De az én elvem az, hogy minden emberi lénynek szabadságra van szüksége.

Érkezése után elég sokat kísérletezett a védelemben, Šimčákkal a bal oldalon, Konéval a védelem tengelyében…
Az utóbbi hetekben már nem nagyon változtattunk, legfeljebb sérülés miatt. A próbálgatásnak az is volt az oka, hogy Davis nem volt felkészült, amikor visszatért a vb után. Ez nem volt túl profi tőle, de nekem nincs szükségem 60 perces játékosra. Azt gondolom, hogy ha egy családban, egy klubban vagy egy cégben konfliktusok vannak, az csak jó. Van itt 25 játékos, és mindenki játszani akar, és nekem minden héten meg kell mondanom 14-nek, hogy nem lesznek a kezdőben. Érthető, hogy ilyenkor nem csókolgatnak örömükben. Davisszel volt egy konfliktusunk, de most már érti, mit akarok tőle, és most már teljesen fel van készülve. Šimčáknak volt néhány jó meccse, de aztán máskor nem játszott annyira jól, de ugyanez igaz a kapus Macejre vagy Marin Ljubicicra is. Marin túl sokat játszotta hátra a labdát, amit én nem szeretek, beszéltem is vele erről, gyakoroltuk is. De 

ha van a keretben olyan játékos, aki jobban meg tudja csinálni, amit akarok, mint Ljubicic, akkor engem nem érdekel, hogy ő már három és fél éve itt van, és ő a csapatkapitány. 

Azt hiszem, a játékosok már megértették, hogy nálam nincs szigorú hierarchia, mindenkinek van esélye, mindenkinek 100%-ot kell nyújtania edzésen, és aki jó, az játszani fog, aki pedig nem elég jó, az kikerül a kezdőből. A konfliktus szónak nincs negatív jelentése számomra.

A kapus Patrik Macejnek volt néhány nem túl szerencsés megmozdulása, így most már Martin Jedlička áll a kapuban, pedig általában az edzők nem szokták bolygatni a kapusposztot.
Erre a váltásra azért is került sor, mert Patrik kisebb sérüléssel bajlódott. De egy új edző érkezése minden kispados játékos számára esélyt jelent. A Tbiliszi és a Minszk elleni meccseken még Patrik volt az első számú kapus, de aztán 10 napig sérült volt, és Nyitrán Martin védett. Nagyon jól helytállt, még 2:2-nél, öt perccel a vége előtt volt egy nagy bravúrja. Még akkor sem gondoltam úgy, hogy ő az első számú kapus, de a rózsahegyiek ellen is jó érzésem volt a teljesítményét látva. Patrik közben felépült, de én még egyszer meg akartam nézni Martint, a Trenčín ellen. Ott ugyan kapott egy elkerülhető szabadrúgásgólt, de továbbra is úgy éreztem, Martint akarom látni a kapuban. Patriknak pedig megmondtam, nem fogsz csak úgy visszakerülni a kapuba, meg kell harcolnod a helyedért. És persze, ez egy konfliktus. De ha a csúcsra akarunk jutni, akkor elkerülhetetlenek a konfliktusok. Most kemény harc zajlik az első számú kapus posztjáért, és én ezt szeretem. Szeretem kicsit provokálni a játékosokat.

Marin Ljubicic a távozása után azt mondta egy interjúban, nem jó a hangulat az öltözőben, ön nem kommunikál a játékosokkal, csak a saját feje után megy. Mit gondol erről?
Először is: épp ön jött azzal, hogy több játékos is azt mondta, tetszik nekik, hogy nagyobb a szabadságuk. Minden drukker eldöntheti, kinek hisz, Ljubicicnak vagy a többieknek. Másodszor: minden edzőnek van egy filozófiája. 

A jó edzők szigorúak, erősek, kemények – ez a dolgunk. Ha Ljubicic azt mondta, a saját fejem után megyek, az csak dicséret számomra. Ha egy edző túl gyenge, akkor gondjai lesznek a játékosaival. 

Kemény vagyok, szigorú, de azt gondolom, a játékosok 90%-a élvezi a nagyobb szabadságot. Ami pedig a rossz hangulatot illeti… Három meccsen is a végjátékban szereztünk pontot vagy pontokat érő gólt, szerintem ez elég válasz. Hét meccs után veretlenek vagyunk, attraktív focit játszunk, azt hiszem, nonszensz rossz hangulatról beszélni.

Ha már a konfliktusokról beszélünk, a klubvezetéssel volt konfliktusa?
Először is definiáljuk a konfliktust. Mondjuk úgy, hogy vitáink vannak, néha nagyon kemény viták. Edzőként a legapróbb részletekre is szeretek figyelni, és ha mondjuk nem tetszik, hogy milyen ételt kapnak a játékosok, nem vagyok megelégedve a fizioterápiával vagy a mentális felkészítéssel, akkor megyek, és megbeszélem a dolgot a tulajdonossal vagy a menedzserrel. Harcolni akarok a játékosaimért, mindig lojális vagyok velük. A klubnak lépésről lépésre fejlődnie kell, hiszen fiatal klubról van szó, Oszkár négy éve vette meg, Jan pedig fiatal menedzser. Nagyon jó ötleteik, meglátásaik vannak, de ha azt mondom, minden szuper, azzal nem megyünk előre. A világ legjobb edzői mindig kritikusak, mert arra gondolnak: Ez még jobb is lehetne! Nem azért jöttem, hogy mindenkinek a barátja legyek, hanem hogy sikeresek legyünk. Ezt már a játékosok is értik. Azt gondolják, ezzel az edzővel ott lehetünk a topon, az pedig több pénzt, nagyobb dicsőséget, akár egy bajnoki címet is jelenthet, a klubtörténet során először, lehet, hogy behívnak a válogatottba, lehet, hogy felfigyel rám valamelyik külföldi játékosmegfigyelő… Világi Oszkár sem a semmiből lett milliomos, pontosan tudja, hogyan kell keményen dolgozni a célokért. Ő az a típusú fickó, aki szereti a kemény munkát, és akinek víziói vannak. Tisztelem a szlovákiai magyar kultúrát, de én hoztam a magam német–holland kultúráját, és azt gondolom, ezt Oszkár is elismeri. Ő is azt akarja, hogy ez a klub sikeres legyen, ezért elindított egy folyamatot az A csapattal és az utánpótlással is.

Több országban edzősködött már, mit gondol a Fortuna Liga színvonaláról?
Nagyon fizikális a játék, jelenleg sok csapat kivár, ellentámadásokra játszik, de például a trencséniek vagy a rózsahegyiek elleni meccsünk kiváló színvonalú volt. Talán túlzás a Bundesligához hasonlítani, de a holland Eredivisie színvonalát abszolút megütötte. Én az attraktív, látványos támadófocit szeretem, ehhez pedig gyors játékosokra van szükségem, olyanokra, akik nem csak a pályán gyorsak, hanem a gondolkodásuk is villámgyors. A Fortuna Liga első hat-hét csapata szerintem nagyon jó, a maradék pedig a védekezésre koncentrál.

Ľubomír Šatkát a Videoton csábította, de végül maradt a DAC-ban, azzal, hogy úgy érzi, a magyar bajnokság nem jelentene előrelépést a karrierjében.
Hosszan beszélgettünk Ľubóval. Azt mondtam neki: már ismered a stílusunkat, te vagy a csapat egyik vezéregyénisége. Már érti, hogy most többet kell cseleznie, többet kell előrefelé védekeznie, de a tervünk az, hogy egy év múlva ne a magyar bajnokságba, hanem a német, a spanyol vagy a holland ligába igazoljon. Neki is ugyanez a célja, és az, hogy stabil tagja legyen a szlovák válogatottnak. Anyagi szempontból nagyszerű ajánlatot kapott Magyarországról, mégis úgy döntött, hogy marad, mert bízik bennünk.

Más játékosoknak is vannak ajánlatai?
Több játékosunk iránt is érdeklődnek, hívnak Bayo, Pačinda, Huk, Vida Kristopher, Kalmár, Herc ügyében. Meglátjuk, mi lesz januárban, amikor újra megnyílik az átigazolási időszak. De

 azt gondolom, a játékosoknak tetszik most a DAC-ban, élvezik az egyéni foglalkozásokat, és igazi csapat vagyunk. 

Sokat beszélgetek a játékosokkal, sokat kérdezgetem is őket és a klubban dolgozókat is, mert meg akarom érteni a szlovákiai magyar kultúrát. Nyitrán teljesen úgy éreztem, hogy Szlovákia Magyarország ellen játszik, és szerintem a Slovan ellen is valami hasonlóra számíthatunk. Meg akarom érteni ezt az egészet. Olyan ötletem is volt, hogy csináljunk egy grillpartit a játékosoknak és a barátnőiknek, vagy hogy Oszkár jöjjön el a csapathoz, és meséljen a kemény munkáról. Ha focista vagy, hálát adhatsz az égnek, hogy abból élsz, amit szeretsz, és nem kell napi nyolc órában a benzinkúton gürizned.

A meccsek alatt néha olyan arcot vág, hogy olyankor senki nem szeretne szembetalálkozni önnel egy szűk sikátorban…
Már visszafogtam magam, régebben rosszabb volt. Olyan fickó vagyok, aki kimutatja az érzéseit, mint Klopp vagy Simeone. Szeretném átadni ezt a lelkesedést a játékosoknak is. Néha ugyanis egy kicsit gond, hogy túl jó fiúk ezek a játékosok. Túl barátságosak. Meccs után lehet haverkodni, de a pályán keménynek kell lenni. Ezt próbálom sugallni a kispadról is. Ilyen a természetem, autentikus vagyok, nem játszok szerepet. Már a játékosok is ismernek, tudják, hogy 

őrülten akarok nyerni, őrülten szeretem ezt a csapatot, mintha a fiaim lennének. 

Fiatalok a srácok, és ezért néha mintha elaludnának, ezért fel kell ébresztenem őket. Ha csendes vagyok, akkor csak 90%-ot adnak bele, lazák, én pedig nem lazaságot várok, hanem száz százalékot. Amikor elkezdődik a meccs, már semmi mást nem érzékelek magam körül, és nem szoktam megnézni azokat a képeket, amelyek olyankor készülnek rólam… De ez vagyok én.

Mit gondol, elég erős lesz mentálisan a csapat, hogy a bajnoki címért harcoljon? Az elmúlt szezon végén azért láthattuk, milyen nehezen tette meg a gárda az utolsó lépést az EL-t érő helyezés megszerzéséhez.
Ez is egy folyamat. A fiatal játékosoknak az az előnyük, hogy nem agyalják túl a dolgokat. Lehet azzal jönni, hogy nincs annyi tapasztalt játékosunk, de mit jelent a tapasztalat? Tomáš Huk 23 éves, és rengeteg meccs van mögötte, ahogy Šatka és Pačinda mögött is. Most ez a csapat igazi családként működik, vannak konfliktusok, de egymásért harcolunk. Én pedig az a típusú edző vagyok, aki felébreszti a csapatot, az egész klubot, és ez vezet a mentális erőhöz. 

Minden játékos tudja, hogy azért jöttem ide, hogy bajnokok legyünk. A Slovannak muszáj megnyernie a bajnokságot, rajtunk viszont nincs ilyen nyomás, és ez is előny lehet.