Az U15-ösöknél elmarad a címvédés Dunaszerdahelyen

gyerek teremfoci

Vasárnap (kezdés: 9.00) az idősebb diákok (U15) erőpróbájával folytatódik a Dunaszerdahelyi járás futballcsapatai teremtornáinak idei sorozata.

A dunaszerdahelyi városi sportcsarnokban öt csapat – a pozsonyeperjesi, a gellei, a diósförgepatonyi, a vásárúti és az ekecs-apácaszakállasi – csatázik körmérkőzéses rendszerben a trófeáért.

„Ebben a korosztályban jobb a helyzet, mint az ifiknél, ugyanis tizenhárom csapat szerepel a bajnokságban. Ami a teremtorna mezőnyét illeti, minimum három együttes, a gelleiek, a vásárútiak és az ekecs-apácaszakállasiak alakulata pályázik jó eséllyel az elsőségre” – mondta Gaál Tamás, a területi szövetség ifjúsági bizottságának elnöke.

Mivel a járványok időszakát éljük, a pillanatnyi forma mellett a kevesebb beteg is döntőnek bizonyulhat a győztest illetően. Ezúttal biztosan elmarad a címvédés, ugyanis az utóbbi két esztendőben tornagyőztes nyárasdiak nem szerepelnek a bajnokságban. „Ennek ellenére több nyárasdi focistapalánta is csatasorba áll a dunaszerdahelyi erőpróbán. A játékosmizériára való tekintettel a nyárasdi srácok a vásárútiakhoz kerültek, a szomszédos község csapatának mezében küzdenek a pontokért” – ecsetelte a két szomszédos település klubjainak együttműködését a fociutánpótlás szakaszán Gaál Tamás.

A párharcok játékideje húsz perc térfélcsere nélkül. Az edzők tizenkét fős keretet nevezhetnek. A csapatok igazolt futballistái léphetnek csak pályára a rendezvényen, melynek győztese a területi szövetség elnökének vándorserlegével távozik a helyszínről. A kollektívák emléklapot és focilabdát kapnak, a mezőny legjobb kapusát, mezőnyjátékosát és góllövőjét pedig különdíjjal jutalmazzák. A Dunaszerdahelyi járás diákcsapatai hagyományos seregszemléje immár huszonkilencedik felvonásához érkezik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?