Az FC Chelsea-é az angol Szuperkupa

London |

<p>Az FC Chelsea 11-esekkel legyőzte a Manchester Unitedet az angol labdarúgó Szuperkupáért - hivatalos nevén a Community Shieldért - a londoni Wembley Stadionban rendezett vasárnapi mérkőzésen, így négy évi szünet után ismét a fővárosiaké lett a trófea.</p>

Eredmény:
FC Cehlsea-Manchester United 2-2 (0-1) - büntetőkkel: 4-1
    A 2007-ben és 2008-ban - egyformán büntetőkkel - nyertes, angol bajnoki címvédő MU és a legutóbbi FA Kupa-győztes londoni együttes összecsapásán elébb a Chelsea előtt adódott gólszerzési lehetőség, de a kapufa mentett, nem sokkal később pedig már a Vörös Ördögöknek nevezett csapat tagjai örülhettek: a 10. percben Nani jó 20 méterről nagy lövést zúdított a Kékek kapujának bal alsó sarkába (1-0).
    A második félidőben Sir Alex Ferguson legénysége megannyi lehetőségét elpuskázta, s jött is a válasz: az 52. percben - miután Drogba "eredményesen" ütközött a kapussal és az egyik MU-védővel - a teljesen egyedül érkező Carvalho közelről a hálóba fejelt (1-1). A folytatásban is adódtak esélyek mindkét csapat előtt, de sokáig csak egyből lett gól, az is újfent erősen vitatható körülmények között: Ballack leterítette Evrát, a játékvezető azonban mit sem észlelt ebből, s a magányos Lampard a 71. percben 15 méterről a kapufa segítségével bevette az MU kapuját (2-1).
    Már győztesnek tűnt az FC Chelsea, amikor a 90. percben - Giggs pazar passza után - a meglóduló Rooney ballal átemelte a labdát a kifutó Cechen, 2-2. Következhetett a büntetőpárbaj, amelyben a fővárosiak céloztak sokkal pontosabban, egymás után négy 11-est is értékesítettek, míg a Unitedtől ketten is rontottak, így győzött és angol Szuperkupa-győztes lett a szezonnak új vezetőedzővel, az AC Milantól érkezett olasz Carlo Ancelottival nekivágó londoni gárda.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?