Az élcsoportban az Arsenal a sérülések tekintetében

London |

<p>Tíz éve nem nyert bajnoki címet, egy bizonyos területen azonban ebben az időszakban is a &quot;legjobbak&quot; közé tartozott az angol Premier League-ben az Arsenal labdarúgócsapata.</p>

A Daily Telegraph által kedden közölt tanulmány szerint a 2003/04-es és a 2013/14-es szezon között az Ágyúsoknak összesen 312 olyan sérüléssel kellett megküzdeniük, amely legalább tíznapos kényszerpihenőt jelentett az adott játékosnak. Ezzel "listavezetők" közvetlen riválisaik előtt.

    Összehasonlításképpen: a Chelsea-nél a vizsgált tizenegy idény alatt százzal kevesebb volt a súlyosnak számító sérülések száma.

    Úgy tűnik, az Arsenal vezetősége tisztában van a problémával, Ivan Gazidis főigazgató ugyanis a részvényeseknek küldött közelmúltbeli levelében úgy fogalmazott: "Keményen dolgozunk azért, hogy a jövőben kevesebb sérültünk legyen, és hamarabb felgyógyuljanak".

    Az észak-londoni klubnál reményednek abban, hogy a most elkészülő új edzőközpontjuk ebben nagy segítségükre lesz.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?