Ausztrál Nagydíj - Vettel győzött

Melbourne |

<p>A címvédő német Sebastian Vettel (Red Bull) nyerte a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság idénynyitó viadalát, az Ausztrál Nagydíjat vasárnap Melbourne-ben.</p>

Mögötte a második helyet a brit Lewis Hamilton (McLaren), a harmadikat pedig az orosz Vitalij Petrov (Renault) szerezte meg.
A 2011-es F-1-es szezont egyperces néma csend vezette fel: így emlékeztek meg a futam résztvevői a japán földrengés és cunami áldozatairól.
A 23 éves Vettel már a rajttól nagyszerűen jött el, s pillanatok alatt jelentős előnyt szerzett. Fölényére jellemző, hogy a 15. körben, miután kiállt kerékcserére, még gond nélkül vissza tudott térni az élre. Győzelme - amely pályafutása 11. GP-elsősége volt - egyetlen pillanatig sem forgott veszélyben.
A kétszeres világbajnok spanyol Fernando Alonso (Ferrari) ugyanakkor alaposan elrontotta a startját, s az ötödikről rögtön a kilencedik helyre esett vissza. Utána viszont szó szerint is rákapcsolt, fokozatosan jött előre, a GP hajrájában pedig már a harmadik helyért csatázott Petrovval, végül azonban meg kellett elégednie a negyedikkel az élete első F-1-es dobogós pozícióját kiérdemlő orosz mögött.
A hétszeres világbajnok német Michael Schumacher (Mercedes)a 23. körig bírta, a rajt után akadt némi "afférja", s mivel jobb hátsó gumiját elveszítette, hamarosan kerékcserére kényszerült. A futam egyharmadánál csak a 20. volt, nem sokkal később pedig feladta a viadalt.
A 23. körben a brazil Rubens Barrichello (Williams) manővere borzolta a kedélyeket az amúgy felettébb nyugodt versenyen, amikor is egy kanyarnál nekiment a német Nico Rosbergnek (Mercedes), aki emiatt feladásra kényszerült.

Az Ausztrál GP (58 kör, 307.574 km össztáv) első 10 helyén - vagyis pontszerzőként - végzettek sorrendje:
---------------------------------------------------------------------------------------------------------
1. Sebastian Vettel (német, Red Bull) 1:29:30.259 ó - 25 pont
2. Lewis Hamilton (brit, McLaren) 22.297 mp hátrány - 18
3. Vitalij Petrov (orosz, Renault) 30.560 mp h. - 15
4. Fernando Alonso (spanyol, Ferrari) 31.772 - 12
5. Mark Webber (ausztrál, Red Bull) 38.171 - 10
6. Jenson Button (brit, McLaren) 54.304 - 8
7. Sergio Perez (mexikói, Sauber) 1:05.845 p h. - 6
8. Kobajasi Kamui (japán, Sauber) 1:16.872  - 4
9. Felipe Massa (brazil, Ferrari) 1:25.186  - 2
10. Sébastien Buemi (svájci, Toro Rosso) 1 kör hátrány - 1

A következő futam: Malajziai Nagydíj, április 10., Szepang

(Frissítve: 10:18)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?