Australian Open - Kiesett a címvédő Djokovic

Melbourne |

<p>Megszületett az idei ausztrál nyílt teniszbajnokság legnagyobb meglepetése: a címvédő, hatszoros bajnok Novak Djokovic már a második fordulóban búcsúra kényszerült, miután öt szettben kikapott a világranglistán 117. üzbég Gyenyisz Isztomintól.</p>

A volt világelső rengeteget hibázott, s rövidítésben vesztette el az első szettett, majd fordítani tudott, de az élete meccsét játszó, 30 éves rivális egy újabb szoros játszmában egyenlített, így jöhetett a döntő felvonás. Ebben Isztomin egy brékkel előnybe került, s már nem is engedte ki a kezéből a győzelmet. A meccs 4 óra 48 percig tartott.

Djokovic és a szabadkártyával indult Isztomin mind az öt eddigi összecsapását a szerb sztár nyerte.

A világranglistán második Djokovic korábban 2008-ban, 2011-ben, 2012-ben, 2013-ban, 2015-ben és 2016-ban bizonyult a legjobbnak Melbourne-ben.
    
    Eredmények:
    2. forduló (a 32 közé jutásért):
    férfiak:
    --------
Isztomin (üzbég)-Djokovic (szerb, 2.) 7:6 (10-8), 5:7, 2:6, 7:6 (7-5), 6:4
    korábban:
Raonic (kanadai, 3.)-Muller (luxemburgi) 6:3, 6:4, 7:6 (7-4) 
Bautista Agut (spanyol, 13.)-Nisioka (japán) 6:2, 6:3, 6:3
Dimitrov (bolgár, 15.)-Csung (dél-koreai) 1:6, 6:4, 6:4, 6:4
Gasquet (francia, 18.)-Berlocq (argentin) 6:1, 6:1, 6:1
Ferrer (spanyol, 21.)-Escobedo (amerikai) 2:6, 6:4, 6:4, 6:2
Simon (francia, 25.)-Dutra Silva (brazil) 6:4, 6:1, 6:1
Carreno Busta (spanyol, 30.)-Edmund (brit) 6:2, 6:4, 6:2
Kohlschreiber (német, 32.)-Young (amerikai) 7:5, 6:3, 6:0
    
    nők:
    ----
    korábban:
Ka. Pliskova (cseh, 5.)-Blinkova (orosz) 6:0, 6:2
Cibulkova (szlovák, 6.)-Hszie (tajvani) 6:4, 7:6 (10-8)
Konta (brit, 9.)-Oszaka (japán) 6:4, 6:2
Vesznyina (orosz, 14.)-Minella (luxemburgi) 6:3, 6:3
Strycova (cseh, 16.)-Petkovic (német) 6:0, 7:5
Wozniacki (dán, 17.)-Vekic (horvát) 6:1, 6:3
Garcia (francia, 21.)-Dodin (francia) 6:7 (3-7), 6:4, 6:4
Makarova (orosz, 30.)-Errani (olasz) 6:2, 3:2-nél Errani feladta
Osztapenko (lett)-Putyinceva (kazah, 31.) 6:3, 6:1
Brady (amerikai)-Watson (brit) 2:6, 7:6 (7-3), 10:8
Gibbs (amerikai)-Falconi (amerikai) 6:4, 6:1

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?