Átok ül az angolokon?

Az angolok belehaltak a halálcsoportba: előbb Olaszországtól (1–2), majd Uruguaytól kaptak ki (1–2), és nem jutottak tovább a csoportkörből – ilyesmi utoljára az 1958-as világbajnokságon fordult elő velük.Pedig őket nem ütötték ki (mint a spanyolokat vagy a portugálokat), s egyik meccsükön sem játszottak alárendelt szerepet, de Uruguay ellen megmutatkoztak a szokásos „angol tünetek”: az eredménykényszer frusztrációt, görcsösséget szült. *** A Guardian szakírója, Owen Gibson öt pontban foglalta össze a bukás okait.1. Gyenge védelem. Az angol válogatott évtizedeken át az erős belső védőkre épített, az volt a legbiztosabb poszt. Ez a tétel mára megdőlt, a védelem közepén Gary Cahill (Chelsea) és Phil Jagielka (Everton) szerencsétlenkedett. A szélső védők sem teljesítettek jobban, Glen Johnson a Liverpoolban is sokat bakizik, Leighton Baines (Everton) pedig láthatatlan volt. 2. Naivitás. A fiatalok nem ismerik fel a mérkőzések kulcsmomentumait. Rio Ferdinand nyilatkozta azt, hogy Uruguay ellen a döntetlen is jó eredmény lett volna, hiszen azzal megmarad a továbbjutási esély. Anglia azonban 1–1-es állásnál kitámadott, és ráfizetett. 3. Nincs B-terv. Roy Hodgson taktikai repertoárja szegényes, s a kispadról is hiányoznak azok a játékosok, akik csereként beállva képesek lennének felrázni a csapatot. 4. Elhibázott felkészülés. A barátságos mérkőzéseken új formációkat kellett volna kipróbálni, ez azonban nem történt meg. Amikor Anglia tavaly ősszel előbb Chilétől (0–2), majd Németországtól (0–1) is kikapott a Wembley-ben, a figyelmeztetést senki sem vette komolyan. Pedig nem ártott volna. 5. Gyenge középpálya. Ezen a vébén egyáltalán nem működött a liverpooli szűrő: sem Steven Gerrard, sem Jordan Henderson nem nyújtott elfogadható teljesítményt. *** Pedig az angolok semmit sem bíztak a véletlenre, 72 fős küldöttséggel utaztak Brazíliába, vittek magukkal pszichiátert, táplálkozási szakértőt, szakácsot, s még olyan segédet is, akinek az volt a feladata, hogy az edzéseken vízzel locsolja a játékosokat, ha túl nagy lenne a hőség. Csak egyvalaki hiányzott ebből az angol különítményből: egy valódi topjátékos. Az utóbbi évek legjobb angol futballistája Wayne Rooney (Manchester Utd). Az ő pályafutása az egész angol futballt leképezi: előbb a nagy remények, aztán a frusztráció és a csalódottság. Rooney végre megszerezte első vb-gólját (ehhez 10 meccsre és 759 percnyi játékra volt szüksége), de ha összehasonlítjuk őt az uruguayi Luis Suárezzel, akkor látjuk csak igazán, mi is a különbség a „jó játékos” (mint Rooney) és a „nagy játékos” (mint Suárez) között.
  [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"152854","attributes":{"alt":"Wayne Rooney","author":"","class":"media-image","height":"480","title":"Wayne Rooney","typeof":"foaf:Image","width":"340"}}]] Rooney 28 éves, ő még javíthat a válogatottban. Steven Gerrard (34) már aligha. „Ha kiesünk, hosszú és gyötrelmes nyár vár ránk, nem lesz hová elbújnunk” – figyelmeztette társait Gerrard. Csapatkapitányként neki kellett volna összefognia az angol válogatottat, de a sorsdöntő, Uruguay elleni mérkőzésen olyan gyengén játszott, hogy az AS spanyol szaklap a meccsről írott osztályozókönyvében értékelhetetlennek nevezte Gerrard teljesítményét, s nem is adott rá pontot. Ha Costa Rica ellen esetleg csereként pályára lép, az lesz Gerrard 114. mérkőzése a válogatottban. S vélhetően az utolsó(k egyike). Mert bár liverpooli klubhűsége s a futballhoz való hozzáállása példaértékű, a jövő csapatát aligha vele képzelik el az angolok. Generációjának legjobbjaként 14 éve alapember a válogatottban, de ezen a vébén csak mellékszereplő volt; az energikus Gerrard helyett egy elgyötört arcú, kimerült futballistát láthattunk. *** Mennie kell-e Roy Hodgson szövetségi kapitánynak? Az angol szövetség (The FA) egy nappal az Uruguay elleni vereség után jelentette be, hogy Hodgson – a közvélemény nyomása ellenére – a helyén marad, megbízatása ugyanis négyéves ciklusra, azaz 2016-ig szól. Sokak szerint anyagi megfontolások mondatják ezt a szövetséggel, amely nem akar óriási lelépési díjat fizetni, Hodgson éves fizetése ugyanis 3,5 millió font (összehasonlításképpen: a halálcsoportból továbbjutó Costa Rica-i válogatott szövetségi kapitánya, Jorge Luis Pinto 13-szor kevesebbet, 262 ezer fontot keres évente). Ha az FA tartja magát ahhoz az elvhez, amit Fabio Capello távozása után megfogalmazott – hogy a szövetségi kapitánynak angolnak kell lennie –, akkor nincs ideálisabb jelölt Hodgsonnál. Ki válthatná? Harry Redknapp? Vagy Steve Bruce? Vagy Sam Allardyce (West Ham), aki legszívesebben betonfalat emelne a tizenhatosra, mert a 0–0-t tartja a legszebb eredménynek? Vagy Alan Pardew (Newcastle), aki olykor lefejeli az ellenfél játékosait, mint David Meylert a Hull Cityből? A Premier League-ben két kivételes edzői teljesítményt láthattunk idén, de Brendan Rodgers (Liverpool) északír, Tony Pulis (Crystal Palace) pedig walesi. Jöjjenek inkább a fiatal szakemberek? Hodgson lehetséges utódai között emlegetik Gareth Southgate-et is, az U21-es válogatott szövetségi kapitányát, az ő neve azonban 1996 óta a bukás szinonimája (Southgate volt az, aki az 1996-os Európa-bajnokság elődöntőjében kihagyta a sorsdöntő büntetőt a németek ellen). A legesélyesebb jelölt Hodgson jelenlegi asszisztense, Gary Neville, aki játékosként nyolcszoros bajnok és kétszeres BL-győztes volt a Manchester Uniteddel, s a legjobb mestertől, Sir Alex Fergusontól tanulhatott. [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"152862","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"334","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]] *** Hodgson mellett szól, hogy csapata – a két vereség ellenére – jobban futballozik, mint két éve az Eb-n (pedig akkor Anglia továbbjutott a csoportkörből). S mellette szól az is, hogy a merítési lehetőségek behatároltak: bárki ülne is a helyére, ugyanezekből a futballistákból kellene összeraknia a csapatot.S ezzel eljutottunk az angol paradoxonig: minél jobb a Premier League, annál gyöngébb a válogatott. Hogyan lehetséges ez? A futballklubok üzleti vállalkozások, s egy tőzsdén is jegyzett részvénytársaság elsődleges célja a haszon. A klubtulajdonosok éppen ezért nem öt, tíz vagy tizenöt éves perspektívában gondolkodnak, hanem az azonnali sikerben. Ha egy edző két évig nem nyer trófeát, kirúgják. Eredményt kell felmutatni. Most, azonnal. Nincs idő kinevelni az angol tehetségeket, inkább megvásárolják a világ legjobbjait. Ezért fordulhat elő, hogy a Premier League-ben szereplő játékosok alig egyharmada angol. Kiket szerződtetett idén nyáron a Chelsea, az angol munkásosztály egykori tradicionális klubja, amelyet ma egy orosz milliárdos irányít? Diego Costát, Fábregast, Courtois-t. Kiket igazolt tavaly? Williant, Maticsot, Schürrlét, Szalaht. S tavalyelőtt? Hazardot, Oscart, Mosest, Azpilicuetát, Marint. Hány angol volt köztük? Egy sem. Ha Ashley Cole és Lampard távozik, a Chelsea-ben két angol futballista marad: Terry és Cahill. Ugyanez a helyzet a többi élcsapatnál is, az egyetlen kivételt a Liverpool jelenti, ahol Gerrard és Glen Johnson mellett viszonylag sok fiatal angol futballista – Flanagan, Kelly, Henderson, Sturridge és Sterling – is szerepet kapott. De vajon hány fiatal angolt épített be a csapatba a bajnok Manchester City? Egyet sem. Megszerezte a szupertehetséges Jack Rodwellt az Evertonból, s azóta a kispadon jegeli – mert azonnali sikert csak az instant sztárokkal lehet elérni. Ha ez a trend nem változik meg, az angol szurkolóknak meg kell barátkozniuk a gondolattal: övék a világ legnívósabb bajnoksága, cserébe viszont kaptak egy középszerű, a nagy világversenyeken rendre elbukó, harmatos válogatottat. Gazdag József(A cikk lapunk keddi futballmellékletében, a Focitippben jelent meg.) [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"152859","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"414","style":"width: 500px; height: 431px;","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]]