A szövetség bénázása miatt Vlhovának nem lesz nemzeti színű síruhája

vlhová

Nyílt levélben fordult a Szlovák Síszövetség vezetéséhez Igor Vlha, az alpesisí-Vk-ban második helyen álló Petra Vlhová apja, mert lánya részére a szövetség nem készíttette el a világbajnokságra szánt nemzeti színű síruhát.

A Vk-sorozatban a versenyzők által viselt síruhákon nem szerepelnek a nemzeti jelképek, a szponzorok dominálnak, de a világbajnokságon általában egy-egy ország versenyzői egységes kinézetű, „nemzeti” síruhát viselnek.

Vlha nyílt levelében arra figyelmeztet, hogy bár tavaly megegyezett a szövetség képviselőivel, hogy lánya számára is elkészíttetik a síruhákat, ez nem történt meg. „Szeptemberben még figyelmeztettem az alpesi részleget vezető Garaj urat, hogy foglalkozni kell ezzel a problémával, mert december 15-éig mindenképpen meg kell rendelni a síruhát. A méretre készülő overallok elkészítése 45 napig tart, és a verseny előtt még ki is kell próbálni. Mivel a vb-n műlesiklásban, óriás-műlesiklásban, kombinációban, lesiklásban és szuper-G-ben is szeretnénk rajthoz állni, négy versenyruhára és három edzésen használt ruhára van szükségünk, melyek ára darabonként kb. 750–800 euró. A válogatott síruhák költségei szerepelnek a szövetség költségvetésében” – írja Vlha, hozzátéve, hogy kérése ellenére Petra Vlhová nem kapta meg a nemzeti színű síruhát, ezért Vk-sorozatban használatos overallokban fog versenyezni a februári vb-n.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?