A Muse zenekar Survival című dala az olimpia hivatalos zenéje

London |

<p>A Muse brit alternatív rock zenekar Survival című dala lesz a 2012-es londoni olimpiai játékok hivatalos zenéje.</p>

A zenekar szerdán jelentette be a hírt internetes oldalán. "A dal írásakor az olimpia járt az eszemben, hiszen ez az eltökéltségről és a győzelembe vetett hitről szól" - mondta el Matt Bellamy, a zenekar frontembere.

A Survival szerda este volt először hallható a brit rádiókban, majd a Muse honlapján le is tölthetik a rajongók.

A dal a játékok idején többek között akkor csendül fel, amikor a versenyzők megérkeznek a stadionba, de hallható lesz a éremceremóniák felvezetésekor és a nemzetközi televíziós közvetítések alkalmával is.

A Muse többféle stílust vegyítő zenéjéről és élő koncertjeiről ismert rock banda, amelynek a játékok iránti elkötelezettségét az is mutatja, hogy az olimpiai láng útját is végigkövette Nagy-Britanniában.

Az 1994 óta működő zenekar eddig több mint 15 millió lemezt adott el. Új albuma The 2nd Law címmel szeptemberben, európai turnéja után jelenik meg.

A Survival egyike annak az öt dalnak, amelyek az olimpiai játékokra íródtak. A sportesemény alatt felhangzik majd Elton John és a Pnau, a Delphic, a Chemical Brothers és Dizzee Rascal dala is.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?