A komáromi grapplinges már a profik között versenyez

grappling

Bő egy éve mutattuk be lapunkban a komáromi Kiss Bencét, aki azóta a haladók közül a profi kategóriába lépett át grapplingben.

Sok más küzdősporthoz hasolóan grapplingban – ami lényegében birkózószőnyegen zajló, ütések és rúgások nélküli „ketrecharc – is több világszervezet működik. Az ADCC-nél kevésbé kötött az előrelépés, így Kiss Bence nagyjából négy év alatt eljutott a kezdő kategóriától a profiig. Tavaly szerepelt először ezen a szinten egy versenyen, ahol a negyedik helyig jutott. A folytatásra azonban majd egy évet kellett várni.

Áprilisban volt ez a viadal, májusban pedig megszületett a kislányom. Ekkortól jóval kevesebbet tudtam edzeni, a csoportomnak viszont tartottam a gyakorlásokat Komáromban. Decembertől egyre többen lettünk, és a sportolóink szerettek volna már versenyezni. Így idén egy intenzív, két hónapos nyári felkészülés után eljutottunk a magyar ADCC-bajnokságra szeptember végén. Nyolcan indultunk, és négy éremmel tértünk haza: a csak két hónapja grapplingező 18 éves gimis, Majer Dániel győzött a kategóriájában, jómagam ezüstérmes lettem, Tóth Angelika és Kacz Ronald pedig bronzérmes volt – sorolta az eredményeiket a 32 éves Kiss Bence.

grappling

Rá egy héttel pedig a boszniai bajnokságon szerepeltek négyen. Ott az ő második helye volt a legjobb a 76 kg-os súlycsoportban.

„Haragudtam a bíróra, mert olyankor állította meg a meccset, amikor nem szabadott volna. Igaz, hogy félig lelógtam a tatamiról, de lábfeszítésbe fogtam az ellenfelemet. Ilyenkor, ha a meccs feladása közelébe kerül az ellenfél, nem szabadna megállítani a mérkőzést. Utána pedig már nem sikerült hasonló helyzetbe kerülnöm – mesélte az angyali nyugalmáról is ismert grapplinges. S mennyire érezte meg, hogy már a profik között küzdött? „Profi és profi között is van különbség. Ha valaki ebből is él, azaz európai szinten élversenyző, és tud naponta kétszer edzeni, esélyem sem lenne ellene. De a tapasztalat is sokat számít. Például Boszniában egy olyan 18 éves harcossal döntőztem, akinek csak regisztrált meccseken volt addig 70 győzelme. S akkor még ott vannak a vereségével végződött küzdelmek és azok, amelyek nem voltak regisztrációhoz kötve” – ecsetelte Kiss Bence.

Ő maga munka mellett hódol a grapplingnek, így övosztáson sem volt az utóbbi két évben. A sorban második, kék övére november közepén szerezhet csíkokat vagy kaphatja meg a következő övét, a lilát. S közben intézi, hogy a brazil edzője által vezetett ZR Team égisze alá bekerülhessen a komáromi csoportja is.

„Én személy szerint meg is pihentem volna, de a többiek nagyon belelendültek, és rábeszéltek a november 19-ei szlovák ADCC-bajnokságon való részvételre. Ha pedig sikerül szponzorokat találnunk, a decemberi angol bajnokságra is kiutaznánk – vázolta fel közeljövőbeli terveiket Kiss Bence.

Érdekes

EREDMÉNYEK

ADCC Hungarian Open 2023

Kezdő, 70 kg: Tóth Angelika, 3. hely
Kezdő, 83 kg: Nagy Balázs, 4. hely
Kezdő 91 kg: Czompál Péter, 4. hely
Kezdő 100 kg Majer Dániel, 1. hely; Kacz Ronald, 3. hely; Kuszák Tibor, 4. hely
Haladó 91 kg: Petruš Pál, 5. hely
Profi 76 kg: Kiss Bence, 2. hely

ADCC Bosnia and Hercegovina Open 2023

Kezdő 100 kg: Majer Dániel, 3. hely; Kacz Ronald, 5. hely
Kezdő 91 kg: Kuszák Tibor, 4. hely
Profi 76 kg: Kiss Bence, 2. hely

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?