<div>Csehország 14 év után szerzett érmet vizes-vb-n, az óriás-toronyugró Michal Navrátil ezüstérmes lett. A cseh Supermannak sok próbát kellett kiállnia a dobogóig vezető úton. </div>
A kínai cirkuszból a világbajnoki dobogóra
Budapest |
Minden szem a 27 méter magas toronyra szegeződik, az Országház méltóságteljes épülete csak díszlet a háttérben. A torony tetején Michal Navrátil készül az utolsó ugrásához. Hibátlan gyakorlat Már csak hárman vannak hátra, a legjobb három, akik az első három ugrás után érmes helyeken álltak. Navrátil két gyakorlat után a második volt, aztán egy helyet visszacsúszott. Pontosan tudja, hogy csak hibátlan gyakorlattal lehet dobogós. Hármas szaltó előre, két és fél csavarral – ennél nehezebb ugrások is vannak a mezőnyben, de a kivitelezés legalább olyan fontos, mint a nehézségi fok, és Navrátil ezúttal tökéletesen érkezik a vízbe. „Éreztem, hogy kicsit felcsapott a hátamnál a víz, de nem tudtam megítélni, mennyire. Ilyenkor mindig tűkön ülve várom a pontokat” – magyarázza Navrátil. Hunt kockáztat és ront A bírók most csupa 8,5-össel értékelik az ugrását, ezzel a cseh versenyző az élre áll, és tudja, az érmet már senki nem veheti el tőle. Kezdődhet az ünneplés, azonnal karjaiba kapja egykori edzőjét, Hana Novotnát, aki most a cseh szövetség műugró szakágának képviseletében van jelen Budapesten. Navrátil mosolyog, Novotnának fátyolos lesz a szeme, később az újságírók elé is napszemüvegben áll, hogy leplezze meghatottságát. [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"283697","attributes":{"alt":"","author":"MTI-felvétel","class":"media-image","height":"480","title":"Az Országház felett","typeof":"foaf:Image","width":"364"}}]] De a versenynek még nincs vége. Az amerikai Steve Lo Bue a mezőny egyik legnehezebb ugrását mutatja be (5,4-es nehézségi fok), az ötös szaltó tökéletesen sikerül, joggal veszi át ismét a vezetést. A brit Gary Hunt, „minden idők legjobb óriástoronyugrója”, ahogy a sajtóanyag hirdeti, egy hasonló, 5,6-os nehézségű gyakorlatot akar bemutatni – hármas szaltó előre, négy és fél csavarral. A vízbe érkezés azonban messze áll a tökéletestől, Hunt lecsúszik az ötödik helyre. Az olasz Alessandro De Rose zokog örömében – ezzel övé a bronzérem Lo Bue és Navrátil mögött. Nincs taktikázás „Ilyenkor már nem lehet taktikázni. A verseny első felében, amikor a könnyebb ugrások vannak soron, akkor még előfordul, hogy a pillanatnyi kedvünk, megérzésünk szerint választjuk ki, milyen gyakorlatot mutatunk be, de a legnehezebb ugrásokból nincs akkora repertoárunk. Minden ugró ugyanazt a két nehéz ugrást gyakorolja egész évben, ezeket mutatja be a versenyek két utolsó körében” – magyarázza a győztes Lo Bue, az első amerikai óriás-toronyugró világbajnok. Navrátil hozzáteszi, Huntnak már az edzésen sem sikerült ez a nehéz gyakorlat, rosszul érkezett a vízbe, meg is sérült a háta. „Maga mondta nekünk, hogy ötven-ötven az esélye, hogy sikerül-e az ugrása” – jegyzi meg a cseh versenyző, aki az utána következőket sem nézte. Amíg ők ugrottak, Navrátil a medence mellett hason fekve ejtőzött, a toronynak háttal. Kell is, hogy valahogy enyhüljön a feszültség, az óriás-toronyugrás testileg-lelkileg megviseli a versenyzőket. A vízbe akár 90 km/órás sebességgel is csapódhatnak, ebben a pillanatban 5 g-nek megfelelő nehézségi erő hat a testükre. Főzet kígyóbőrből Erről Navrátil is mesélhetne – előfordult, hogy a vízbe érkezéskor kificamodott a bokája. A cseh versenyző ekkor éppen egy kínai vízicirkusz tagja volt – élete legkeményebb nyolc hónapját töltötte ott, nyelvtudás és barátok nélkül, tábori körülmények között. „Azt hittem, olyan háttér vár majd minket, mint a Cirque du Soleil-ben. Ehhez képes volt ott egy ötször két méteres gumiszőnyeg meg egy erősítőpad” – emlékszik vissza Navrátil. Viszont volt lehetősége gyakorolni a 27 méteres ugrásokat, ott tanulta meg a megfelelő technikát. Korábban ugyanis három és tíz méteren versenyzett, de viszonylag későn kezdte a sportágat, így a jó alapok ellenére itt sosem volt kiemelkedően sikeres. A cirkuszban nem fért bele, hogy hetekig lábadozzon, egy helyi sámán – hatszáz dollárt hagyott nála – azt javasolta neki, kígyóbőrből és gyökerekből készült főzetet igyon. „Rettenetesen büdös volt, amikor ittam, inkább nem lélegeztem” – idézi fel az esetet Navrátil, aki nem tagadja, Kínában gyakran berúgott, néha kocsmai verekedésbe is keveredett. Aztán rájött, nem ez a sikerhez vezető út. Állítja, a hét évvel ezelőtti kínai tapasztalatok mentálisan megerősítették. „Mindenért egyedül kellett megküzdenem. Máig ebből merítek” – mondja már világbajnoki érmesként. Felmondott a vb miatt Az óriás-toronyugrás négy éve szerepel a vb műsorán. Navrátilt 2013-ban ismerte meg a világ, Barcelonában negyedik lett, majd versenyen kívül bemutatta híres Superman-ugrását, két éve Kazanyban azonban csak a nyolcadik helyen zárt. Az idei szezonja sem sikerült túl jól, a Red Bull sziklaugró sorozatában két 11. helye volt, majd az Abu-Dzabiban rendezett Világkupán harmadik lett. Ahhoz, hogy ott lehessen Budapesten, feladta jelenlegi állását – egy karib-tengeri hajón volt akrobata. „Nem hagyhattam volna el a hajót a kvalifikációs verseny idejére. Úgyhogy inkább felmondtam” – meséli Navrátil. Hogy jó döntést hozott, azt a nyakában lógó ezüstérem mutatja.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2017. 07.30.
Amerikai győzelem a férfiaknál óriás-toronyugrásban
2012. 04.13.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.