A DAC-fakó búcsúztatta a vízkeletieket

Dunaszerdahely |

<p>A nyugat-szlovákiai III. liga szombati csallóközi idényzárójára a vízkeletiek alakulata mindössze tizenegy labdarúgóval érkezett.</p>

Kutruc és Mészáros munkahelyi elfoglaltság, Bobor fegyelmi büntetés miatt nem léphetett pályára. Rajtuk kívül Hornyák Zsolt edző sem tartott a csapatával…
A DAC-fakót (Németh Krisztián az első csapatot készítette fel a Ferencváros elleni esti mérkőzésre) Ollári Attila irányította a kispadról. Már a 3. percben kapitulált Stanislav Fišan, a vendégek ötvenéves, élvonalban is megfordult hálóőre. Egy jobb oldalról érkező labdára Jandás csapott le, a fiatal futballista nem hibázott, vezettek a vendéglátók (1:0). A túlsó oldalon Čomič beadását Lukovics fejelte kapura, de Lipovský résen volt. Ismét DAC-helyzetek következtek: először Coric a felső lécet találta el, majd az őrző nélkül maradt Kadlec lőtte Fišanba a labdát, s a lepattanót Piros ügyetlenkedte el. A 17. percben a sérült Kadlec helyét Németh András foglalta el a csatársorban. A vízkeletiek veszélyes alakításai Gasparovics nevéhez fűződnek, a mátyusföldiek házi gólkirályának kísérletei a hazaiak védőfalán akadtak fenn. Az első játékrész végén csökkent az iram, az elégedetlenkedő nézők ébresztőt kiáltottak.
A félidei pihenő után növelték előnyüket a vendéglátók. A 46. percben Czibula viharzott el a jobb szélen, kapu elé ívelt labdája a rutinos Fišan kezéből a hálóba pattant (2:0). Potyagól volt a javából! Az 53. percben Coric puskázta el a ziccert, két perc elteltével a szellőlábú Csonka volt eredményes (3:0). Az 57. percben Gasparovics csapott le a labdára a tizenhatos vonalánál, a DAC-védők körülményeskedtek, s a vendégek házi gólkirálya megszerezte a mezőnytől búcsúzni kényszerült újonc becsületgólját. A 60. percben Németh József fejjel pontatlanul célzott. A DAC-fakónál beváltak a cserék. Bögi és Czinege bevetésével élénkült az iram. A vízkeletiek a párharc végét jelző játékvezetői sípszóra vártak. A védelem tengelyében tüsténkedő Lukovics ugyanis már az első félidő elején megsérült, cserejátékos híján a söprögető bicegve statisztált a játéktéren. A 62. percben Bögi jól irányzott lövése a vendégek kapujában landolt (4:1). A hajrában már minden DAC-támadás gólhelyzetet jelentett. Czinege és Piros is feliratkozhatott volna a góllövők közé, Csonka is növelhette volna találatainak a számát, de mindannyian hadilábon álltak az irányzékkal. A vendégeknek negyvenméteres szólója végén a 90. percben Bögi adta meg a kegyelemdöfést (5:1). DAC B–ČIERNY BROD 5:1 (1:0). Góllövők: Jandás (3.), Czibula (46.), Csonka (55.), Bögi 2 (62., 90.), ill. Gasparovics (57.). Sárga lap: Czinege, ill. Štrbáč. Játékvezető: Otrubčák, 110 néző.
DAC B: Lipovský–Habenicht, Czibula, Ravasz, Kadlec (17. Németh A.), Jandás, Králik (56. Bögi), Csonka, Piros, Medgyes J., Coric (73. Czinege). ČIERNY BROD: Fišan–Kiss, Zuzula, Lukovics, Kaprinai, Čomič, Štrbáč, Farkas, Németh J., Gasparovics, Mikus. (lv)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?