A DAC és a Slovan is nyerni akar

Dunaszerdahely |

<p>Mindkét csapat csak a győzelemmel lenne elégedett a ma kora esti (18.00) DAC–Slovan bajnoki labdarúgó mérkőzésen, a Corgoň Liga 31. fordulójának találkozóján.</p>

A meccsnek már csak a dunaszerdahelyiek számára van tétje, a Slovannak ugyanis a múlt hétvégi, Dubnica elleni botlás után már csak matematikai esélye van bajnoki címe megvédésére. „Kicsit csalódottak vagyunk, de csak magunkat okolhatjuk, hogy elúszott az elsőség. Dunaszerdahelyre nyerni megyünk, mert a jövő heti kupadöntő előtt jót tenne a csapat önbizalmának a győzelem” – mondta lapunknak Saláta Kornél, a Slovan hátvédje, aki az elmúlt fordulóban egy fejesgóllal vette ki a részét a máriatölgyesiek elleni 2:2-es döntetlenből. „Ellenünk általában védekezni szoktak a csapatok, és kontrákból próbálnak eredményesek lenni, de a szorult helyzetben lévő DAC most nem várhat erre. Nekik kell támadniuk, hiszen nekik most minden pont aranyat ér” – tette hozzá Saláta, aki szerint az égszínkékeknek főleg Bajevskire kell odafigyelniük: „A macedón légiós Pozsonyban is megmutatta, hogy gyors, technikás játékos. A DAC szögleteinél sem lankadhat a figyelmünk, mert a sárga-kékek pontrúgásai általában veszélyesek. Ha 2:0-ra győzünk, azzal elégedett leszek.”
Novota János, a DAC kapusa és csapatkapitánya azonban hallani sem akar a vendéggyőzelem lehetőségéről. „Nyerni akarunk! Ha sikerül megszereznünk a három pontot, akkor már majdnem biztos, hogy bentmaradunk, ez pedig óriási motiváció mindenki számára. Hétfőtől Pozsonyban vagyunk edzőtáborban, videóról elemezzük a Slovan meccseit, gőzerővel készülünk a mérkőzésre” – tudtuk meg Novotától, aki szerint a jó védekezés a siker kulcsa: „Mindenkinek védekeznie kell, a csatároknak is, és nem szabad hibáznunk, ellenben a Slovan megingásait büntetnünk kell. A Slovan természetesen jobb csapat, mint mi, de minden lehetséges, s számunkra most csak a győzelem elfogadható.”
A DAC eddig 31 alkalommal találkozott a Slovannal az élvonalban, s mérlege 5 győzelem, 8 döntetlen, 18 vereség, 27:64-es gólkülönbség. Hazai pályán 15 élvonalbeli meccsből négyet nyert meg a DAC, hatszor döntetlen lett az eredmény, ötször pedig a Slované lett mindhárom pont, a gólkülönbség a DAC szemszögéből 17:21. A két csapat őszi összecsapásán nem született gól (a DAC 12 év után szerzett pontot az égszínkékek ellen a legfelsőbb osztályban), a tavaszi idény nyitányán Pozsonyban pedig 2:0-ra nyert a Slovan. Egyik találkozó sem zajlott le incidens nélkül – Dunaszerdahelyen petárdázás miatt tíz percig állt a játék, a pozsonyi meccs után pedig a rendőrök csaptak össze a DAC-szurkolókkal, két magyarországi fiatalt elő is állítottak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?