A DAC és a Nitra is nyerni akar

<p>A DAC négy, a Nitra kilenc mérkőzés óta nyeretlen a bajnokságban, ma délután (17.30) mégis mindkét csapat nyerni akar a labdarúgó Corgoň Liga 16. fordulójának mérkőzésén.</p>

A nyitraiak jelenleg 17 ponttal a táblázat nyolcadik helyén állnak, míg a DAC kilenc ponttal sereghajtó. „Elég csak ránézni a tabellára, és nyilvánvaló, hogy ha most nem nyerünk, valószínűleg az utolsó helyen telelünk. Ennek önmagában elég motivációnak kell lennie a játékosaim számára – jelentette ki Németh Krisztián, a sárgakékek vezetőedzője. – Jól ismerjük az ellenfelet, kitűnő támadójátékosaik vannak. Kiemelkedik a Hodúr, Rák duó, de a fiatal játékosok is nagyon technikásak, például Mikuš, Kolár, Gajdoš. Szoros meccset várok, nyerni akarunk.”
A dunaszerdahelyi tréner nem számíthat a csapat legjobb góllövőjére, az eddig négy találatig jutó kongói Dzon Delargera, akit kiállítottak a rózsahegyi bajnokin.
A DAC utoljára október 1-jén szerzett pontot, amikor remek teljesítménnyel legyőzte a zsolnaiakat, azóta zsinórban négy találkozón kapott ki. „Rózsahegyen úgy éreztem, megszakadhat a sorozat – árulta el Németh Krisztián. – Megszereztük a vezetést, s bár a hazaiak kiegyenlítettek, lőhettünk volna egy újabb gólt… Ehelyett Delarge kezezett, kiállították, ismét kizökkentünk a ritmusból, és megfordult az egész meccs.”
A nyitraiak jól kezdték a bajnokságot, de jelenleg hullámvölgyben vannak. Rák Róbert mégis bízik benne, Dunaszerdahelyen meg tudják törni a kilenc mérkőzés óta tartó nyeretlenségi szériát. „Nagyon fontos összecsapás áll előttünk. Ha netán kikapunk, négy pontra csökken a különbség köztünk és a DAC között, ha viszont nyerni tudnánk, kicsit fellélegezhetnénk – mondta a 33 éves csatár, aki szerint a nyitraiak rossz sorozatának egyik oka, hogy a különböző alakzatok nem tudnak egyszerre jól teljesíteni. – Ha támadásban jók vagyunk, akkor a védelem nyújt gyengébb teljesítményt, ha pedig jól védekezünk, nem tudunk gólt rúgni. Olyan még nem volt, hogy az offenzíva és a defenzíva is jól működött volna.”
A sereghajtó otthonában a nyitraiak szerint csak a győzelem elfogadható, ám Rák figyelmeztet, hiba lenne lebecsülni a sárga-kékeket: „Nincs rossz csapata a DAC-nak, hiszen olyan tapasztalt játékosok futballoznak a soraiban, mint Kováč, Hílek, Struhár vagy Marcin. A korábbi években a közönség tizenkettedik játékosként segítette a csapatot, nem tudom, most milyen lesz a hangulat.”
A nyitraiak idegenben jobb eredményeket érnek el, mint otthon, az ellenfelek pályáján ők kapták a legkevesebb gólt, mérlegük vendégként 2 győzelem, 4 döntetlen, 1 vereség, 5:4-es gólkülönbség. „Ez azért is lehet így, mert mi otthon is mintha idegenben játszanánk. Nem hallani semmi biztatást, alig van néző, és aki ott van a lelátón, az is inkább negatív energiát sugároz, szidja a csapatot” – jegyezte meg keserűen Rák.
A statisztika a mai meccs előtt a vendégeknek kedvez: a két csapat eddigi 32 egymás elleni mérkőzéséből 16-ot a nyitraiak nyertek meg, s három döntetlen mellett 13 DAC-siker született. A DAC 2008-tól kezdődő „újkori időszámításában” tízszer találkoztak a csapatok, s csak kétszer nyert a DAC – 2008 októberében hazai pályán Nlend góljával 1:0-ra, 2010 októberében pedig idegenben Filo góljával szintén 1:0-ra győztek a sárga-kékek.
A mostani szezonban Nyitrán 2:0-s hazai siker született, a gólokat Kolmokov és Rák lőtte. (bt)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?