A Csallóközben örömfutásokkal búcsúztatták az óévet

futasko

A hagyományok szellemében két csallóközi városban, Nagymegyeren és Dunaszerdahelyen, valamint Csilizpatason a (futó)év felszabadult, vidám lezárására összpontosítottak a szervezők.

December 30-án Nagymegyeren, az Óévbúcsúztató örömfutáson a Corvinus termálfürdő előtti térségen álltak csatasorba az érdeklődők. A sétányon kijelölt 1 kilométeres kört akár többször is teljesíthették  a futók és a kocogók. „Százöt érdeklődő  nevezett a megmérettetés tizenkettedik felvonására. Ami azt illeti, több futóra és kocogóra számítottunk, a munkanap minden bizonnyal rányomta bélyegét a részvételre. A visszajelzések pozitívak, főleg a hangulatot, az esti megvilágítást, a fürdőzést dicsérték, a folytatásra buzdítottak bennünket” – nyilatkozta lapunknak a főszervező Vörös Róbert. Megtudtuk, az 1-es rajtszámot pályafutása elismerése jeléül  a dunamocsi Kele Géza kapta, aki napjainkig több mint kétszáz maratont teljesített. „Remek futóversenyen vettünk  részt Nagymegyeren. Aki nem volt ott, az bizony bánhatja! Ingyen futhattál, tetszés szerinti távot teljesíthettél  a hangulatos környezetben, a megvilágított erdei körpályán és a vásárló utcában. A végén pedig ehettél, ihattál,  majd megmártózhattál a híres nagymegyeri termálvízben. Hosszú idő  után ismét találkozhattam a nagymegyeri futók nagy öregével, barátommal, Molnár Lászlóval. Köszönöm  a megtisztelő 1-es rajtszámot. Gratula a városnak és a Nagymegyeri Futóklubnak, nevezetesen Vörös Róbert klubelnöknek és csapatának a szervezésért” – foglalta csokorba benyomásait Kele Géza BSI-futónagykövet.

dsfutas

December 31-én Dunaszerdahelyen a délelőtti órákban a MOL Aréna melletti térségen a futók és kocogók erőnlétük függvényében egy, három és öt kilométeres távon tesztelhették erőnlétüket. A járási székhelyen több ismert, sikeres sportoló is rótta a köröket. Köztük a Dunaszerdahelyi Birkózóklub versenyzői, élén edzőjükkel, id. Gaál Attilával, aki tavaly aranyérmet szerzett a veteránok világbajnokságán. Tólószékes résztvevője is volt az eseménynek. „Mi arra törekedtünk, hogy felhívjuk az emberek figyelmét a mozgás fontosságára, az egészséges életmódra, a szabadidő hasznos eltöltésére. Fél tizenegykor a legapróbbak futásával rajtolt el a rendezvény, huszanhat apróság, zömmel szülői segédlettel, 200 métert futott. A felnőttek tizenegy órakor egyszerre vágtak neki az általuk választott távnak. A legtöbben, szám szerint 92-en 5 kilométeren rótták a köröket. A célbafutókat, 253-an voltak, éremmel jutalmaztuk, virslipartira invitáltuk. A tombolában sok díj talált gazdára. Szilveszter lévén a verseny befejezése után pezsgővel koccintottak a 2023-as évre” – tájékoztatta lapunkat az erőpróbáról Vajas Roland, a Csallóközi Maraton Club Žitný ostrov elnöke.

futas

December 31-én délelőtt Csilizpatason a helybeli Százszorszép Polgári Társulás szervezésében szerveztek sportos óévköszöntőt, melyen százharmincan három távon tesztelték erőnlétüket. A csilizközi településen megdőlt a részvételi rekord, a végén éremszűkében voltak a rendezők.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?