<p><span style="font-size: 12.222222328186px;">Ekecsen tartott lakossági fórumot a Dan-Slovakia Agrar vállalat a tervezett nagymegyeri sertésfarmmal kapcsolatban. A lakosoknak lehetőségük volt feltenni kérdéseiket, és elmondani aggályaikat.</span></p>
Vita a nagymegyeri sertésfarmról
A közel 4000 lakosú dunaszerdahelyi járásbeli település polgárai közül mindössze alig húszan vettek részt a lakossági fórumon, páran közülük a falu képviselői voltak. Mogens Hansen, a vállalat elnöke angolul mutatta be a vállalatot, szlovákul és magyarul is elhangzott, amit mondott. Mogens Hansen kitért arra is, miért pont Szlovákiában vállalkoznak. „Dániában az elmúlt időszakban évente 20 millió sertést vágtak le, ezek közel 90 százalékát külföldön értékesítették, a dán piac telített. Szlovákia csak 38 százalékban önellátó” – mondta az elnök.
Ezt követően bemutatták a hatástanulmányt, ismertették a farm környezeti hatásait. A Dan-Slovakia Agrar vállalat Nagymegyeren 24 000 sertés tartására alkalmas telepet szeretne létrehozni, a másik lehetséges változatot – 36 000 sertés – a környezetvédelmi minisztérium elvetette. Az ismertetés során kitértek a talajvíz szennyezésére, a zajszintre, valamint a légszennyezésre is: az előzetesen szoftverrel modellezett hatások értéke az európai uniós normákon belül van, a csallóközi vízkészletre nem veszélyes a telep, a sertésszagot pedig csak nagyon enyhén, bizonyos időjárási körülmények között érezhetik a környéken lakosok. Az ivóvízzel kapcsolatban a vállalat azt is közölte, évente kétszer vizsgálják a vizet telephelyeiken, Nagymegyeren a 2001 előtti értékekhez képest évről évre egyre jobbak az eredmények.
A lakosok közül többen felszólaltak. Egy idős lakos véleménye szerint éppen a nagy (egyebek között a dán) vállalatok az okozói, hogy Szlovákiában a kisebb mezőgazdasági cégek kénytelenek voltak felszámolni a sertéstenyésztést. Többen szkeptikusak azzal kapcsolatban is, hogy az európai normákat valóban betartják-e majd, mert úgy vélik, „papíron bármi szerepelhet”. A résztvevők emellett érdeklődtek a munkalehetőségek iránt is. Németh Andrea elmondta, a vállalat a sertéstelepet az Újmajor városrészben található szarvasmarha-tenyészet helyén hozná létre, amelynek felszámolása folyamatban van. Az alkalmazottakat nem bocsátották el, őket a cég különböző területein helyezték el. A sertésfarmon tizenhat új munkásra lesz szükségük.
December 4-én Csilizradványon is tájékoztató gyűlést tartottak a farmmal kapcsolatban, Nagymegyeren december 17-én ismertetik a terveket és a hatástanulmányt. Sok érdeklődőt várnak, ezért a fórumot nem az eredetileg tervezett helyszínen, hanem a kultúrház nagytermében tartják 17 órai kezdettel.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.