Válságban az olasz kormánypárt

Róma |

<p>Kicsúcsosodott az olasz parlamentben a Silvio Berlusconi miniszterelnök és Gianfranco Fini házelnök között hónapok óta tartó vita: a kormányfő csütörtökön késő este közölte, nem hiszi, hogy politikus társával tovább együtt tudna működni.</p>

Válaszul 32 képviselő kilépett a pártjából - jelentette pénteken az olasz média.

Berlusconi kijelentésével megtette az első lépést afelé, hogy kizárja Finit az általa irányított politikai formációból, a Szabadság Népe Pártból (PDL). Erre reagálva 32 alsóházi képviselő bejelentette pénteken, hogy kilép Berlusconi pártjából, és saját frakciót hoz létre a parlamentben Jövőt és Szabadságot Olaszországnak néven. Fini egyelőre nem tagja a csoportnak. A szenátusban a jelek szerint 14-en sorakoznak fel mellettük.

A kormányzópárt nagy részével egyetértésben Berlusconi kiadott egy dokumentumot, amelyben többek között a "párt alapelveivel való összeférhetetlenséget" veti a politikai karrierjét még posztfasisztaként kezdő Fini szemére. Ezen felül azzal is vádolja a PDL elnökségének legtöbb tagja a házelnököt, hogy a párton belül ellenzéket alkot, és szép lassan a "halálba segíti" a tömörülést. A lépések és ellenlépések következményei egyelőre beláthatatlanok: nem zárható ki a kormányzó többség megszűnése és új választás kiírása sem.

Miközben Berlusconi a házelnöki tisztségéről való lemondásra szólította fel Finit, utóbbi hevesen tiltakozott ez ellen, mondván, erről nem a kormányfő dönt. "Maradok, ahol vagyok" - húzta alá. Fini a mérleg nyelve lehet a jövőben a kritikus szavazásoknál, Berlusconi azonban nem tart kormánya stabilitásának gyengülésétől.

"Nincs kockázat. Többségben vagyunk" - hangsúlyozta Berlusconi még csütörtök este egy sajtótájékoztatón.

A legfrissebb állás szerint a kormányfő pártjának 239 tagja van a parlamentben, a vele szövetséges Északi Ligának 59, s még 12 jobboldali képviselő szokott velük szavazni. Ez 310 szavazat. Ellenzékben 269 politikus van, ehhez jöhet adott esetben Fini 32 embere és maga a házelnök, valamint 18 olyan képviselő, aki a tárgytól függően ide vagy oda csatlakozik. A képviselők száma összesen 630, a többséghez 316 szavazat kell. Az olasz sajtó szerint Berlusconi előre látta az "árulást", és már megkezdte az alkudozást a határozatlan képviselők szavazatának megszerzéséért.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?