Vadászati és erdészeti klaszter alakult

Bussa (Bušince) |

<p>Vadászati és erdészeti klasztert alapítottak a Nagykürtösi járásban azzal a céllal, hogy széles körű gazdasági együttműködés keretében javítsák a térségben élők életkörülményeit. A klaszter nyitott minden érdeklődő előtt, a tagfelvétel még nem zárult le.&nbsp;</p>

A Vadászati és erdészeti klasztert határon átnyúló együttműködési projekt keretében sikerült megalapítani, költségvetése meghaladja a 300 ezer eurót, ebből közel 50 ezer eurót a két állam, több mint 18 ezer eurót pedig a projekt partnerei állnak.  Februárvégénahat alapító,a szlovák oldalon a Nagykürtösi Regionális Fejlesztési Ügynökség, a Zólyomi Erdészeti Centrum és a Szlovák Állami Erdészet, Magyarországról pedig az Ipoly Erdő Zrt., a Nógrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Gödöllői Szent István Egyetem szerződést kötött, amelyben megállapodtak, hogy a jövőben vadászati, biomassza és ökoturisztika tagozatokba szerveződve végzik munkájukat. Célterületük a szlovák oldalon Losonc, Gyetva, Korpona, Nagykürtös és a Lévai járás. Magyarországon Nógrád és Pest megye egyes részeit érinti.  Az együttműködési területek között a vadászati, ökoturisztikai és a megújuló energiákat is jelentő erdőgazdálkodás területén várható a leghatékonyabb együttműködés magán-, és állami erdőgazdálkodók, vadásztársaságok, erdészeti és vadászati termékeket előállító és ezekkel kereskedők, valamint a szállást kínálók és a turisztikai szolgáltatást nyújtók között. Százötven hazai és ugyanennyi magyar partnerrel számolnak, a tagok száma már meghaladja a 170-et. A belépés ingyenes, a közös marketing és egyéb lehetőségeket az Európai Unió határon átnyúló programjából finanszírozzák – ezzel is segítve a kisebb erdőbirtokosságokat, vadásztársaságokat, illetve ökoturisztikai szolgáltatókat.  Pintér Zoltán, az Ipoly Erdő Zrt. munkatársa elmondta, a klaszter előnye, hogy segítséget nyújt a hálózati kapcsolatok kialakításában, egyszerűbbé, gyorsabbá teszi az információáramlást. A tagok együttműködésüknek köszönhetően könnyebben pályázhatnak az Európai Uniós Alapoknál.  Milan Oravec, a zólyomi Erdészeti Központ munkatársa szerint egy biomassza üzem beindítása a térségben mintegy 400 új munkahelyet jelentene. Szlovák oldalon további jelentős lehetőségek vannak a vadászati, az idegenforgalmi és az erdei turisztikai fejlesztések terén. (ie) 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?