Újabb korlátozások a határátkelőnél

Felsőnémeti |

<p>Augusztus végéig forgalomkorlátozásra számíthatnak azok a sofőrök, akik a felsőnémeti határátkelőnél lépnek be az Európai Unió területére.&nbsp;</p>

Klára Baloghovának, a Nagymihályi Vámhivatal szóvivőjének lapunkhoz eljuttatott tájékoztatása szerint a szlovák-ukrán határ említett szakaszán felújítási munkálatok folynak, melyek miatt június 15-ig az Ukrajnából érkező személygépkocsikat csak egy sávban tudták fogadni, most pedig 2015. június 29-től 2015. augusztus 31-ig a teherjárművek forgalmát kénytelenek korlátozni. A korábbi rekonstrukció idején a gépkocsival közlekedők az ugari (Ubľa) átkelőt is használhatták napi 24 órában. A gyalogosan vagy kerékpárral közlekedők reggel nyolctól este nyolcig Nagyszelmencnél kelhetnek át, a vonattal Ukrajnába utazók pedig Tiszacsernyőnél léphetik át a határt. Felsőnémetinél az üresen közlekedő vagy az országból kilépő teherautó-sofőröknek ebben az időszakban sem kell hosszan várakozniuk, a belépőforgalomban viszont érezhetők lesznek változások. A vámhivatal illetékesei ezért mindenkit arra kérnek, hogy a határon szigorúan tartsák be az utasításaikat, hogy a rekonstrukció miatt ne legyen felesleges időveszteség. A felsőnémeti átkelő felújítása áprilisban kezdődött el, a munkálatok várhatóan öt hónapon belül befejeződnek. A beruházás költsége 1,7 millió euró. Nagyszelmencnél egyébként szintén felújítási munkálatok miatt egy éve teljesen lezárták a kishatárt, melyet az ENPI magyar-szlovákukrán-román határon átnyúló együttműködési program keretében modernizáltak. A komplex felújítás után a létesítmény biztonságosabb, modernebb és tágasabb lett.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?