<p>Új igazgatót neveztek ki a dunaszerdahelyi kórház élére, mától Zita Ženišová vezeti az intézményt. Az új igazgató korábban a Svet Zdravia hálózat legnagyobb kórházát irányította.</p>
Új igazgató a dunaszerdahelyi kórházban
Dunaszerdahely |
Ženišová, aki tavaly év végéig a nagymihályi kórház igazgatója volt Robert Marmillát váltotta az intézmény igazgatói posztján. A Svet Zdravia társaság tavaly vette át a dunaszerdahelyi kórházat. Luboš Lopatka, a vállalat vezérigazgatója elmondta, a dunaszerdahelyi kórház az egyik legfontosabb a nyugat-szlovákiai régióban. „Meggyőződésem, hogy Zita Ženišová a csapat segítségével új minőségi szintre emeli a kórház működését” – nyilatkozta Lopatka. Ženišovának többéves tapasztalata van a vállalatok gazdasági irányítása terén a magánszektorban és a közszférában egyaránt. „A két és fél év alatt, amíg a nagymihályi kórház igazgatójaként tevékenykedett, a jelentős változtatások bevezetésén kívül aktívan részt vett az újgenerációs kórház megépítésének előkészítésében“ – olvasható a társaság közleményében. A nagymihályi kórház a Svet Zdravia hálózatának legnagyobb intézménye, amely tavaly elnyerte az Év kórháza díjat. „Azt szeretném elérni, hogy a dunaszerdahelyi kórház kényelmesen beilleszkedjen a Svet Zdravia hálózatába. A kórháznak minden adottsága megvan arra, hogy modern körülmények között kiváló egészségügyi szolgáltatásokat nyújtson a pácienseknek és jó munkafeltételeket adjon az alkalmazottaknak” – nyilatkozta az új igazgató.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.