Új, cseh partnere van a Bytkomfortnak

Bytkomfort
Érsekújvár |

A csehországi ČEZ ESCO cég lett az érsekújvári Bytkomfort cég új társtulajdonosa – tájékoztatott Lukáš Štefánik, a lakások kezelésével, illetve a hő szolgáltatásával és előállításával foglalkozó cég ügyvezető igazgatója.

 

Néhány hónappal ezelőtt a Bytkomfort cég osztrák résztulajdonosa úgy döntött, nem folytatja az együttműködést a várossal. A legutóbbi közgyűlésen a cég vezetése jóváhagyta, hogy a Facilitycomfort eladja a részesedését. 2004-ben írta alá az együttműködési szerződést a város és az osztrák vállalat. A külföldi partnernek az érsekújvári cégben 49 százalékos tulajdonrésze volt. A város vezetése erős partnert keresett, hogy a vállalatot továbbra is nyereségesen tudja működtetni. Az érsekújvári cég környezetkímélő, hő- és villanyáramot előállító kogenerációs egység felhasználásával mintegy tizenkétezer lakást és több középületet fűt, illetve lát el meleg vízzel. A ČEZ ESCO (Energy Service Company) a ČEZ cég leányvállalata, amely energetikai tanácsadással, hőellátással, kogenerációs egységek építésével, fotovoltaikus villamosművek telepítésével foglalkozik. Jelentős eredményei vannak az elektromobilitás terén. A cég számos vállalatot lát el hővel és villamos energiával. Lukáš Štefánik elmondta, a Bytkomfort erős, tapasztalt partnerre talált az új társtulajdonosban, amelynek Szlovákiában is mintegy kétezer komoly ügyfele van a kisvállalkozók, valamint a jelentős vállalatok körében. Az Enesa társasággal közösen a cseh cég energiatakarékosabbá tett néhány hazai kórházat. A ČEZ cégnek, amely több mint száz társaságból áll, mintegy nyolcmillió ügyfele van, jelenleg harmincezer embert alkalmaz. Csehországban, Szlovákiában, Németországban, Franciaországban, Lengyelországban, Magyarországon, Bulgáriában és Törökországban tevékenykedik.

Az érsekújvári Bytkomfort cég az energia hatvan százalékát a kogenerációs egységben állítja elő, faapríték égetésével az elektromos kemencében. Forró vizes vezetékeiben jóval alacsonyabb a hőveszteség, mint azokban a gőz csővezetékekben, amelyeket még néhány városban használnak. Tavaly a Bytkomfort éves bevétele csaknem tízmillió euró volt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?