Tovább távolodik a pozsonyi főpályaudvar felújítása

Pozsony |

<p>A vasúttársaság és a főváros is fejlesztené a főpályaudvart és környékét, nagyszabású beruházások helyett kisebb javításokat terveznek.</p>

Múlt héten a pozsonyi főpályaudvar jövőjéről tárgyalt Ivo Nesrovnal főpolgármester és Martin Erdőssy, a Szlovák Vasutak vezérigazgatója. A vasúttársaság nemrég szerződést bontott a Transprojekt vállalattal, amely évek óta halogatta az állomás és környékének felújítását.

A Szlovák Vasutak 2006-ban ötven évre szóló keretszerződést kötött a Transprojekttel. A vállalatnak nagyszabású tervei voltak a főállomás előtti területen, ezek megvalósításához bérleti szerződést kötött a vasúttársasággal. 2010-ben kiadták a területi határozatot, a Transprojekt azonban máig sem látott hozzá a beruházások megvalósításához. A Szlovák Vasúttársaság arra hivatkozva bontotta fel a keretszerződést, hogy a Transprojekt idén júliusig nem jegyeztette be magát a közszféra partnereinek adatbázisába – olvasható a vasúttársaság közleményében. Martin Erdőssy vezérigazgató elmondta, a hazai és a külföldi utasok naponta panaszkodnak a főpályaudvar és annak környéke miatt, elismerte, hogy az állomás állapota elmarad a modern pályaudvarok színvonalától. Erdőssy azt reméli, hogy a vasúttársaság ezután szabadon dönthet a főpályaudvar felújításáról. Ivo Nesrovnal, Pozsony főpolgármestere közölte, a fővárosnak is fontos, hogyan fest a főpályaudvar, és a főállomás felújítását sürgette. A vasúttársaság vezérigazgatója a találkozón kifejtette, hogy egyelőre korai a felújítás menetéről beszélni, előbb meg kell várni a pozsonyi közlekedési csomópont megvalósíthatóságáról készülő tanulmány eredményeit. A nagyberuházás jövője kérdéses, a vasúttársaság és a főváros azonban több kisebb felújítást és javítást is tervez az állomáson. Év végéig átépítik az egykori szolgálati aluljárót, az utasok modern felvonókkal is eljuthatnak a peronokra. Jövőre új várótermet alakítanak ki az egyik, nem használt étteremben. A főpályaudvar előtti tér a főváros tulajdona, az önkormányzat is fejlesztéseket tervez. Idén felvonókat üzemelnének be a villamosmegállóknál, emellett kijavítják a megállók hibáit, és új világítást szerelnek fel.

A találkozón egyeztettek a Szenc és Ligetfalu között közlekedő városközi vasúti járatokról, a pozsonyi Integrált Közlekedési Rendszer bővítéséről, valamint a kötöttpályás közlekedés fejlesztéséről a főváros területén. (béva)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?