Több a bűncselekmény, de az elfogott tettes is Nagykaposon

Nagykapos |

<div>Összességében javult a közbiztonság az Ung-vidéki településen &ndash; ez derül ki a helyi rendőrparancsnok jelentéséből.&nbsp;</div>

A legutóbbi testületi ülésen elhangzott beszámoló szerint a városban és környékén az ukrán határ közelsége miatt is problémák vannak, rendre illegális határátlépők próbálnak bejutni az országba. Gondot okoz a cigaretta-, az alkohol- és az üzemanyag-csempészet, a helyzet megoldásában – vagy legalább javításában – csupán az egyes állami szervezetek hatékonyabb együttműködése segíthet. A régióban gondokat okoz a munkanélküliség is, ami miatt a szociálisan rászorulók körében gyakoriak a vagyon elleni szabálysértések és bűncselekmények, a kisebb erőszakos cselekmények. Sok az autófeltörés és a lakásbetörés, a bűnözőket sokszor az sem riasztja vissza, ha a lakók a betörés idején otthon vannak.  A nagykaposi körzetben 2016-ban több bűncselekményt követtek el, mint 2015-ben, de ezzel párhuzamosan nőtt a felderítettség aránya is. Míg két éve a bűnügyek 65,79 százalékát derítették fel és fogták el a tettest, tavaly ez az arány 70,51 százalékra emelkedett. A rendőrség nagykaposi körzetében 2013-ban 146 bűncselekmény történt, 2014-ben 83, 2016-ban 150, 2016-ban 320. Nagykaposon 2016-ban a rendőröknek 320 szabálysértés miatt kellett eljárniuk, egy évvel korábban 299 esetben. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?