Térfigyelő kamerákat szerelnek fel a városban

Dunaszerdahely |

<p>Két hónapon belül a járási székhelyen is üzembe helyezik a térfigyelő kamerarendszert. A dunaszerdahelyi önkormányzat mintegy ötvenezer eurót különített el idei költségvetéséből erre a célra, tudtuk meg.</p>

Fülöp Péter, a polgármesteri hivatal vezetője arról is tájékoztatott, hogy a sportlétesítményeken kívül – részben a lakossági igényeknek eleget téve – a város központját is bekamerázzák. A beszállító kiválasztására március végén írt ki versenypályázatot a városi hivatal; egyelőre nem ismeretes, hány kamera megvásárlására és üzembe helyezésére lesz elegendő az erre elkülönített keret. A szakemberek szerint ez attól is függ, hol akarják felszerelni a készülékeket, s miképp oldják meg csatlakoztatásukat a központi rendszerhez. A felvételeket a városi rendőrség munkatársa fogja figyelni.

Hájos Zoltán polgármester hozzáfűzte, a szakemberekkel egyelőre előzetes megbeszéléseket folytattak a kamerarendszer kiépítésének és üzemeltetésének lehetőségeiről. Több olyan forgalmas pontot is megnevezett, ahol a rendszer jó szolgálatot tehetne a városnak – így egyebek mellett szóba került a buszmegálló melletti zöldterület, az Újfalu lakótelepen lévő garázsok környéke, a gimnázium előtti park, a művelődési otthon előtti terület, illetve a város központját a buszállomással összekötő Kukučín utca. A közbiztonság javítását szolgálja a városi rendőrség létszámának emelése is. Egy rendőr a centrális pult mellől fogja figyelni a mozgást, hogy szükség esetén az állami rendőrséggel közösen léphessenek fel.

A város forgalmas helyein az elmúlt hónapokban több olyan erőszakos és tulajdon elleni bűncselekmény történt, amely azonnali beavatkozással megelőzhető lett volna.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?