Szorgoskodó „pincérek”

Illésháza/Vicsápapáti. Az V. labdarúgóliga déli csoportjának gólgazdag 20. fordulójában összesen 35 találat került a jegyzőkönyvekbe. Három helyszínen – Dióspatonyban, Illésházán, Vicsápapátiban – hét-hét gólnak örülhettek a futballhívek.

Dióspatonyban hét gól szemtanúi voltak a nézők, a presztizsmeccsen a mátyusföldiek húzták a rövidet Örzsik Ödön felvételeAz illésházi és a vicsápapáti pályán ráadásul mesterlövészek parádéztak. Nyársik és Martonka ugyanis négy-négy alkalommal iratkozott föl a gólszerzők közé. A tavaszelőn négytalálatos nádszegi Iviczének tehát máris akadtak konkurensei.

Elsősorban a felső-csallóközi csatár produktivitása érdemel kiemelt figyelmet, hiszen Nyársik János egy félidő leforgása, pontosabban harminchárom perc alatt állította fel egyéni gyorsasági gólrekordját. – Arra már ugyan volt példa, hogy bajnoki meccsen négy találatot értem el, ám hogy erre elég legyen röpke fél óra, arra bizony még nem akadt precedens – nyilatkozta lapunknak tegnap délelőtt a legutóbbi forduló egyik kulcsszereplője, aki egykor a Bacsfa, illetve Nagypaka elleni összecsapáson lőtt négy gólt. – Nincs ebben semmi ördöngősség. Egyszerűen arról van szó, hogy amit kapura küldtem, az mind a hálóban landolt. Ugyanakkor eredményességemben fontos szerepet játszott a kollektíva, a társak segítsége. Kiszolgálók, pontosabban pincérek nélkül csak félkarú óriás egy támadó. Domonkos Roli, Németh Csabi, Mikóczi Tibi, Farkas Jani remekbe szabott gólpasszokkal alapozták meg eredményességemet. Nem járunk a fellegekben, már a következő, taksonyi párharcra összpontosítunk. A mátyusföldiek otthonában nyerni szeretnénk, hogy mielőbb nyugodtabb vizekre evezzünk – fogalmazott a forduló egyik hőse. Mezei Ottó, az Illésháza klubelnöke is elégedett a csapat tavaszi teljesítményével. – Mérlegünk két győzelem és két egygólos vereség. Legutóbb sokáig képtelenek voltunk feltörni a Topoľčianky defenzíváját, az első félidő gólnélküli döntetlennel zárult. Az első gól elkedvetlenítette, a második letörte riválisunkat. ĺgy fordulhatott elő, hogy hat perc alatt négyszer kapituláltak – összegezte a pályán történteket a tisztségviselő. A Slovan Bratislava egykori ásza, Miroslav Hirko vezette együttes elsődleges célja egyébként a bentmaradás kiharcolása.

Vicsápapátiban az újonc Kisfalud húzta a rövidet. A csallóközieket Martonka küldte padlóra, aki négyszer kényszerítette kapitulációra Tóthot, a vendégek hálóőrét. A zoboraljiak gólzsákja egyébként mind a négy gólját fejjel érte el, ráadásul Kučera találatnál úgyszintén fejjel asszisztált. Tavaszelőn több gólgyártó is rivaldafénybe került ebben a bajnokságban, melyben paradox módon mégis a félidei gólkirály, Mórocz Mihály vezeti 15 találattal a góllistát. Az exbakai csatár azonban már Ausztriában légióskodik, épp itt az ideje, hogy végre előtérbe kerüljenek a trónkövetelők. (ái)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?