A Kulturális Örökség Napjai az Európa Tanács rendszeres eseménysorozata, melynek célja felhívni a figyelmet arra, hogy kulturális örökségünk közös érték, megőrzése pedig mindannyiunk kötelessége (Fotó: Galántai Honismereti Múzeum)
Színes múzeumi programok
Érdekes programokkal várják a látogatókat a galántai és szenci múzeumban az Európai Kulturális Örökség Napjai alkalmából. Galántán három héten át tartanak a rendezvények, Szencen a helyi zsidó közösség történetének bemutatójával készülnek.
Számos érdekes programra invitálják az érdeklődőket szeptemberben a Galántai Honismereti Múzeumba, amely idén is bekapcsolódik az egész kontinensre kiterjedő Európai Kulturális Örökség Napjai rendezvénysorozatba. „A tanévkezdésre három izgalmas múzeumpedagógiai programot készítettünk az iskolások részére, amelyek A sokoldalú fa című kiállításunkhoz kapcsolódnak és szeptember 23-ig látogathatóak. A kincskeresés során a gyerekek kisebb csoportokban az egész múzeumot felkutathatják, miközben logikai feladatokat kell megoldaniuk. A rendhagyó képzőművészeti órán kipróbálhatják az úgynevezett intarzia technikát, vagyis a festést fával. A kiállított tárgyakhoz tilos hozzáérni, de a programunk keretében olyan tárgyakat foghatnak a kezükbe a látogatók, amilyenek A sokoldalú fa kiállításban szerepelnek. Újdonság, hogy az állami támogatású kulturális utalványokkal is fizethetik a látogatók a belépőt. A csoportok előzetesen a múzeum elérhetőségein tudnak bejelentkezni” – tudtuk meg Pukkai Judittól, a galántai múzeum munkatársától.
Az Európai Kulturális Örökség Napjai rendezvénysorozat további programja a Dáša Polievková coach vezetésével szeptember 21-ére szervezett művészetterápiás workshop, amelynek címe Lélektükör. A rendezvény helyszíne a kiállítóterem, ahol a hátteret egy 19. századi kagylóberakásos tükör adja. Szeptember utolsó szombatján, 24-én ingyenes programokkal ér véget a programsorozat. 17 órakor Rastislav Petrovič az egykori barokk kápolnáról tart előadást, amelynek lebontására hatvan évvel ezelőtt adták ki az engedélyt. 18 órakor Diana Gruberová etnológus és Erika Slobodová történész utoljára mutatják be A sokoldalú fa című kiállítást, majd 19 órától a Golddies Szwingatlanügynökség ad koncertet a múzeum udvarán. Ezen a napon ugyancsak ingyenesen látogatható a tallósi és a jókai vízimalom.
A Szenci Városi Múzeum az idei Európai Kulturális Örökség Napjai keretében a zsidó kultúra európai napja alkalmából szeptember 11-én az egykori szenci zsidó közösséget mutatja be az érdeklődőknek. A program 15 órakor kezdődik a nagyszombati úti zsidó temetőben tett sétával. A művelődési központban 17 órától A szenci zsidó közösség története címmel tart előadást Miša Kapustin rabbi, valamint Maroš Borský, Michala Lônčíková és Strešňák Gábor történészek.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.